8 éves leszek amikor az elsőt haza hozom és apámé mellé teszem közvetlen a kapu után a földre együtt ülünk asztalhoz kockás az abrosz halszagú

Lehajtott fejjel nézem a víztükröt. Illata észrevétlen kúszik az orromba, és kioldja a lelkemre kötött csomót. Mint mikor szobrot lepleznek, úgy hullik le róla a

A tavaszi nap még elég alacsony szögben süt be ahhoz, hogy a fényesre kopott, fa karosszékben üldögélve az arcát melegítse. Nem is hagy ki egyetlen

Gróf Széchenyi István nagy álmát váltotta valóra. Az ihletet Angliában kapta, amikor meglátta a Hammersmith-et. A tárgyalások után William Clark teljes jogkörrel ruházta fel Adam

Mint a kerti törpe állok és vacogva figyelem a kertet, a felhők félelmetesek, székek felborulva, poharak tányérok a földön, az asztalterítők ázott testekként lógnak az

Alkonyodott, amikor autóval az automata elé gördült. Az informáló levelek, az elmúlt napokban már több alkalommal jelezték az érkezést. Először csak azt, hogy átadták a

’Jólenneha’ hallgatnál rám Jólenneha hallgatnál rám! Nem szoktunk mindent megbeszélni? Na, de ugye. Akkor hallgass rám és ne ezt a ruhát vedd fel. Úgy nézel

A tű bekúszik a hurkon, s míg a kis kanyarintó mozdulattal magára csavarja és előre húzza a szálat, hozzákoccan a másik tűhöz. Az apró koccanások

A kertbe, ahová most magam megyek, egyikünk sem szeretett járni. Pedig rendezett. A fák, bokrok, az ültetett virágok széppé varázsolják a könyörtelen körforgást. A madarak

Weöres Sándor: Ars Poetica, mint útmutatás Weöres Sándor költői hitvallása számomra olyan, mint egy iránymutatás az élethez. Bölcselet, melyet a hétköznapok bármely pillanatához alapul hívhatok,

Távolról érkezik hozzám a lépések alatt reccsenő padló hangja. Azt álmodom, hogy apám jön, és megfogja a vállam. Aztán finoman megráz. Kinyitom a szemem. Csak

Elválaszthatatlanok voltak. A szoba sarkában érezték magukat a legjobban. Ide nem tűzött be a nap, mégis jutott elég fény. Játékra készen várakoztak, sok szép közös

(PS, azaz Petőfi Sándor) Nyári napnak alkonyúlatánál, hősünk megállna a Tower Bridge hídjánál, ha éppen arra járna, de ő most kedves olvasó a Kárpátokkal ölelt

Ismersz! Sose engedtem vóna el! Foggal-körömmel tudok küzdeni. Szedtem is a lábam, ahogy mindig, amikor hozom a becsülettel megszerzett zsákmányt. Már majdnem az erdő közepén

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=pfbid02bX89oqZygRaJK4wFCnaE1q3diQYABquTUwhQXJLRBxDXWXfeCGXbwSkNgpXHzLp1l&id=100066508029027 Ha Hokksundban vagyok, gyakorta végigjárom a Skotselvveien úttól jobbra eső, két bánya között található erdőt, hogy letegyem a terheimet. Ilyenkor szinte megszűnök létezni a

Nagyapám ötvenkét évesen, hét gyermekkel hagyta özvegyen nagyanyámat közvetlenül a háború után. Anyám csak két éves volt, érzékeny lélekkel megáldva. Nem értette neki miért nincs

A fiatal, sportos férfi íróasztalán, ahová leülök mellé, egy laptop és két nagyméretű félköríves monitor áll. A képernyőkímélőn szálló gépek fotói váltják egymást. Mellette a

Egy meleg nyári hétvégén haza kellett ugranom, hogy a szülői ház kertjét rendbe tetessem. Alig gurultam be az utcába, Rozika ángyom, a falu önkéntes stílusszakértője,

K. János ült a padon, hátát stabilitás gyanánt a falnak támasztotta. Drága dzsekije elszakadt és bekoszolódott. Egyik lábáról hiányzott a bőrmokaszin. Hadonászott, és az alkoholtól

  Az ‘Ez mind műanyag’ Kft tárgyalójában már bent ült Polipropil Pál az igazgató, Poly Etelén a titkárnő és Lajos a termelési vezető, amikor Tereftatál

Öt órát utaztunk. Anyám egész úton összeszorított szájjal ült. Nagymama hívatta. Halni készült. Nem mertem megszólalni sem, mert szörnyen ideges volt. Ráadásul a karambol miatt

  8:45-re kellett jönni. Az épület ablakrácsain még csillogott a ráfagyott pára. Végigfutott a hideg a hátamon. A társam egyik vállán a homokanimációs asztalt rejtő

  „Hunyd be a szemed! Helyezkedj el kényelmesen. Gondolj valami számodra szép, megnyugtató képre… lásd magad előtt…” Két hete be vagyok zárva a hülye vírus

mi? mi mindig jó gyerekek vótunk szíjat is hasított vóna apánk a hátunkbó’ ha nem fogadunk szót na jó aztat nem mondom hogy nem csapta

KOMFORTZÓNÁN TÚL 5-10 perc alatt született művek, adott feladatra. Írótáborban lenni azért jó, mert azon kívül, hogy nagyon sokat tanulhatsz az előadóktól, a többiektől, a

Keze, ruhája poros volt a dobozoktól. Egyiket pakolta, cipelte a másik után. Nem vett tudomást se a derekában, vállában hasogató fájdalomról, se a belső szorításról,

Amikor szeretettel fölé hajolsz, a vadul, koordinálatlanul repdeső karok egy pillanat alatt megállnak és a puha, gödröcskés, kicsi kezek apró ujjai olyan finomsággal nyúlnak feléd,

Az elmúlt években várakozásaim egymásra rakódtak, mint a föld rétegei. Némelyek meg is kövültek talán. Persze vannak, amik átértékelődtek, helyet cserélek és akad olyan is,

Hűvös van. Semmi kedvem ma hozzád menni, de muszáj. Ez nem az az alkalom, amit ki lehet hagyni, csak egyszer történik meg. Ráadásul dühös vagyok

Ma nem mentem iskolába. Megint. Pénteken még mentem, de hazaküldtek. Nem érzem jól magam. Most csak ülök, és lógatom a lábam a széken. Tudod, nem

A futószalag zakatolva szaladt. Az egyik állomásán vágólap csattogott, és formákat hasított a fekete fröccsöntött lapokból. Ezután, az így született ovális darabokat kettévágta egy kés.

Kora nyári szombat délelőtt volt. Kivételes nyugalom lengte be a Tisza partjának ezen szakaszát. A nyárfák hatalmas hóhelyhekre emlékeztető, könnyű szöszei úgy repültek a levegőben,

A hullámtörő sziklákon, ahol a délutánt töltöttük, úgy szaladgáltak a kb. hat-tíz éves gyerekek, mintha homokon járnának. Izgatottan kiáltoztak. Napbarnította kis testük mellett világított a kezükben lévő színes apró vödör és háló, amellyel türelmetlenül kapkodtak a kövek között.

  Az utolsó napon Lerici kápráztatott el.  Olyan lettem, mint a gyermek a játékboltban, amikor nem tudja hová kapja a fejét. Pálmák, cédrusok, narancs és

Kapaszkodó A távolság miatt csak a sziluettjét lehetett látni, de az tisztán kivehető volt, hogy galamb. A hatalmas ezüstfenyő csúcsdíszként tartotta napra nap, s az

Álmos, andalító karácsonyi JAZZ szólt. Sült a hús, főtt a leves. A beigli, a zserbó felszeletelve csodálkozott a tányéron. A kandallón narancsszeletek csónakáztak a vízen,

“Danyi Imola” – A fehér doboz   A szürke öltönyös férfi kezébe vette a fehér dobozt. Maga elé emelte, megforgatta, és kérdőn a mellette álló

Ha hiszitek, ha nem, pontosan így történt. Rengeteg ember gyűlt össze akkor. Mind ott tolongtunk a templomtéren, hogy lássuk, ahogy a Nap az aranytallérjait a

Nagyon várták őt, s amikor megérkezett mindenki őszintén örült. Kék szemével, pampuskás pofijával, és hosszú hajával még a szülészorvost is elvarázsolta. Az asszony babusgatta, öltöztette,

A férfi, aki minden nap végigment a körúton, sosem szólt senkihez. Szinte mindig lehajtott fejjel járt, hogy ne keljen más szemébe néznie. Nadrágja alját, ami egyre lejjebb ért, ahogy a férfi fogyott, már rongyosra súrolta a föld. Egykor elegáns ballonkabátjának gallérját rejtőzködésre használta. Fejébe húzott kopott kalapja alól, épp csak a föld azon részét látta, ahová lépett. Úgy tűnt, vakon is képes lett volna végigjárni az utat, és valószínűleg pontosan tudta, hány lépést kell megtennie házának kapujától a végcélig.

Ónos ajtó, réz karika… A férfi a karjánál fogva, szinte kivonszolta feleségét a ház elé. Másik kezének ujjai elfehéredtek a balta nyelének szorításában. Elszántsága rendíthetetlen

Hárman voltak. Mind mások. Lassan, észrevétlen vették meg a nő lelkét. A vörös Mindig is csodálta, tisztelte az élőlényeket, de leginkább a fákhoz és a

Hárman voltak. Mind mások. Lassan, észrevétlen vették meg a nő lelkét. A fekete A nő már jó ideje nagyon beteg volt. Lelke égő fájdalom, teste

Hárman voltak. Mind mások. Lassan, észrevétlen vették meg a nő lelkét. A barna szemű Az ismerős „Jó napot szomszédasszony!” kiáltás Őt is jelezte. Bársonyos-barna tekintetét,