“Danyi Imola” – A fehér doboz
A szürke öltönyös férfi kezébe vette a fehér dobozt. Maga elé emelte, megforgatta, és kérdőn a mellette álló munkásra nézett.
– Ez a tízezredik, Kovács elvtárs! – húzta ki magát kék köpenyében a szalagvezető.
– Akkor az igazgató elvtárs ebbe mondja el a köszöntő beszédét – jelentette ki az öltönyös, és elindult az emeletre az irodák felé.
Már várták. Jolika a fiókból előkapta a 12 góliát elemet. Egyenként a nyelvéhez érintette őket, s mindannyiszor összerezdült.
– Működnek!
A szürkeöltönyös lepattintotta a doboz alját, és akkurátusan egyenként bepasszintotta őket. Visszacsukta a kis ajtót, a szerkezethez csatlakoztatta a zsinóros mikrofont, felcsapta a dobozon lévő piros kapcsolót, biztatólag Jolikára nézett, majd a mikrofont a szájához emelte.
– Egy-kettő, egy-kettő….
Jolika annyira meghatódott, hogy kicsordult a könnye.
– Ez csodálatos Kovács elvtárs – mondta szipogva, és beletrombitált nagy textilzsebkendőjébe, majd ugyanazzal letörölte az arcán végig folyó csehszlovák szemfestéket.
Az udvaron halk morajlással várakozott a gyár egész kollektívája, amikor a testes igazgató az emelvényre lépett és beleszólt a mikrofonba.
– Elvtársak…sak..sak…sak…! Örömmel jelentem be…be…be…., hogy a nagyvezérünk által előirányzott hetedik ötéves tervet túlteljesítettük…tük…tük…tük. A mai napon elkészült a tízezredik hangosítónk. Ezt a darabot, amelynek segítségével most is tisztán hallhatják minden szavam, a VII. kerületi Bajcsy Zsilinszky Általános Iskolának ajándékozzuk. Ezzel is segítjük olyan szavalóversenyek megszervezését, amelyek a jövő generációjában is eredményesen építik a szocializmus eszméjét…jét…jét…jét…
– Éljen, éljen! – hangzott az udvaron, és ütemes taps kísérte a beszédet.
A rendezvény után a hangosító fehér dobozt a gyár előtt várakozó fekete autóval Kovács elvtárs személyesen vitte el az iskola igazgatójának.
Következő napra esett az iskola névadójáról elnevezett szavalóverseny, amire a tanulók hetek óta készültek. Danyi József irodalomtanár sokféle verset tanított a gyerekeknek.
A kisdobosok és a piros nyakkendős úttörők egymás után léptek színpadra. A nézőtér első sorában a tanácselnök mellett az iskola vezetése, a gyárigazgató és a párttitkár helyettes foglalt helyet. Utolsóként Danyi József ötödikes kislánya lépett a fehérdobozhoz csatlakoztatott mikrofonhoz.
– Szaladjatok a mezőre, lengessétek a zászlót, / Szabadságunk az Isten szeretete adja …
A párttitkár helyettes a vers alatt feszengeni kezdett, majd ezeknél a soroknál felpattant a helyéről, és kiviharzott a teremből. Kisvártatva két fekete öltönyös alak fogta közre a függöny mögött várakozó irodalomtanárt, és a hátsó kijáraton elvezették. Az a fekete autó vitte el, amelyik a fehér dobozt is hozta.
A párttitkár eközben felsietett a színpadra, kitépte a kislány kezéből a mikrofont, és megpróbálta lekapcsolni. A vers azonban tovább szólt. A férfi mérgében földhöz vágta és többször erőteljesen rátaposott. A teremben döbbent csend ült, amikor egyszer csak recsegés hallatszott a fehér dobozból, majd a készülék újra beszélni kezdett.
– … a jövő generációjában is eredményesen építik… építik… építik…
