A laktanya, ahol élünk (prózavers)

Danyi Zsuzsanna

A laktanya, ahol élünk

 

A laktanya, ahol élünk, 5, 15, 25 éve, egykor a dicsőség és hősiesség páncélját ígérve fogadott magába bennünket, hogy tűzben, füstben, koromban, sárban, mocsokban, vérben, rémálmot hozó látványban, álmunkban is ébren, épségünket igénylő szolgálatban, ugrásra kész, csizmáinkra rákészített egyenruhánkban éljük le életünket.

A laktanya, ahol élünk, arra kényszerít, hogy kordában tartsuk magunkat. Meg kell felelnünk elvárásainak, testünket fal- és létramászó, tömlőhajtogató, súlycipelő, stressztűrő edzéssel teszi alkalmassá, hogy elbírjuk a terheket.

A laktanya, ahol élünk, odafigyel a fejlődésünkre. Tesztoszteron erdőben alakulunk szakáccsá, szerelővé, darukezelővé, rajparancsnokká. Bajtársi masszává gyúr bennünket, amiben már nincs saját határunk.

A laktanya, ahol élünk, rendet követel, tisztaságot. A miénknél több csillag, rendszeres ellenőrzéssel csikarja ki, hogy olyanok legyünk, aki a sablonba belefér. Amelyikünk kilóg, parancsot szeg, kihullik.

A laktanya, ahol élünk, hatalmas ajtókkal nyit a nagyvilágra egy-egy segélykiáltás után, s míg feszült inakkal, szirénázva száguldunk, a talán utolsó cél felé, kisfiúk mutatnak ránk álmodó szemekkel, megidézve a mi egykori, naiv vágyakozásunkat. Ez az idézés küld be aztán oda, ahonnan minden élő menekül.

A laktanya, ahol élünk, porrá égett, darabjaira szakadt emberi sorsok, testek látványával őrli fel az idegrendszerünket, és rossz szemmel nézi a felejteni vágyás alkoholos karikáit a szemünk alatt, de szakemberre nincs fedezete. Meg kell értenünk, válság van. A katasztrófa, belsőnk védelemét élvezi. Családunk velünk szenvedi hallgatásunkat, tombolásunkat, vagy tehetetlen mámorunkat.

A laktanya, ahol élünk, fásult aggodalommal szürkíti anyáink, feleségeink, gyermekeink életét, majd szembesít önnön vállalásunkkal, ha a vijjogás rándulást okoz nem csak a mi arcunk izmaiban.

A laktanya, ahol élünk, évente egyszer megerősít bennünket. Filmet készít, mosolygót, amiben lovaggá üt mindegyikünket. Kitüntetést ad közülünk a legbátrabbnak, vagy azok hozzátartozóinak, akik már nem mennek haza.

A laktanya, ahol élünk, társadalmi megbecsülést ígért, így díszes egyenruhában maga nyújtja át az összefogásunk által gyűjtött támogatást az árván maradottaknak. Néma a szégyenünk, amiért örülünk, hogy mi ott állhatunk a díszsorfalban.

A laktanya, ahol élünk, egykor kedvezményt ígért, évtizedes élet-halál harcért méltón érdemelt nyugdíjas éveket. Egy ideig álmodunk ezekről az évekről, de a létformánk gyorsan elégeti napjainkat, az utolsó vonulás után.

A laktanya, ahol élünk, elveszi ezt az álmot is. Sajgó térdünk, derekunk nem tudja eldönteni, hogy a kitörölhetetlen emlékek vagy az adrenalinizzásban tett lépéseink terhe alatt nyikorog-e jobban.

A laktanya, ahol élünk, találkozót szervez annak a pár kivételesnek, aki viseli a nyugdíjas státuszt, és csodaként tekint rá, ha a felesége is mellette maradt.

A laktanya, ahol élünk, tettekről beszél, és mi kapaszkodunk a dicsőség és hősiesség páncéljának illúziójába, majd megveregetjük a fiatalok vállát, keresve szemükben azt a fényt, amivel egykor a laktanyába léptünk. S ha a fiunk mégis a mi utunkat választja, szorongó büszkeséggel szorítjuk meg a kezét.

A laktanya, ahol éltünk, létünk minden pillanatában velünk marad, mégis rádöbbenünk, egyedül küzdünk az elménkben futó képekkel. De ha megérjük, a képek nosztalgiaszínt kapnak, és utolsó hangjuk ezzel biztat: Hasznos életem volt.

LACKFI KREATÍV ÍRÁS 2023. ŐSZ   / TETTHELY VAGY ÉLŐHELY
Facebook
LinkedIn
Email

Ajánló

Próza még:

Peter Wohlleben

    Peter sorsa már öt évesen eldőlt. Nem a nagyváros poros utcái nevelték. Nem

A ragyogás

Az ilyentájt nyugodt víztükör felszínén ezüstvillanás jelezte, hogy Balin, kilőtt nyílként siklott végig alatta. Fontos

Virágoztatás

Vettem magamnak egy képességet. Hosszan rágódtam rajta, hogy megtehetem-e, és nehezen vettem rá magam, hogy

Testvér(ek)

A zenekar első hegedűse játszotta a szólót. A magas fiatalember mutatós volt és közismert. Elkerülve

Betonrésnyi boldogság

  Két éve voltam hajlandó szembenézni azzal, miben élek. Álmomban olyan voltam, mint egy megkövült

A víz illata

Lehajtott fejjel nézem a víztükröt. Illata észrevétlen kúszik az orromba, és kioldja a lelkemre kötött

A remete

A tavaszi nap még elég alacsony szögben süt be ahhoz, hogy a fényesre kopott, fa

Láncok

Gróf Széchenyi István nagy álmát váltotta valóra. Az ihletet Angliában kapta, amikor meglátta a Hammersmith-et.

Példakép

Mint a kerti törpe állok és vacogva figyelem a kertet, a felhők félelmetesek, székek felborulva,

Rozsdabarna

Alkonyodott, amikor autóval az automata elé gördült. Az informáló levelek, az elmúlt napokban már több

Kötni és engedni

A tű bekúszik a hurkon, s míg a kis kanyarintó mozdulattal magára csavarja és előre

Repülj madár

A kertbe, ahová most magam megyek, egyikünk sem szeretett járni. Pedig rendezett. A fák, bokrok,

Szeme, mint barna tó

Távolról érkezik hozzám a lépések alatt reccsenő padló hangja. Azt álmodom, hogy apám jön, és

Haláltánc

Elválaszthatatlanok voltak. A szoba sarkában érezték magukat a legjobban. Ide nem tűzött be a nap,

Becsületes zsákmány

Ismersz! Sose engedtem vóna el! Foggal-körömmel tudok küzdeni. Szedtem is a lábam, ahogy mindig, amikor

Legújabb bejegyzések

Rózsa vitéz 🔉

Volt egy királynak három fia. Ellenség ütött az országra, elfoglalta. A király is elesett. A

Rozmarintszál 🔉

Volt egyszer egy király, akit a népei erősen szerettek, de sokat is búsultak miatta, mert

Eljön az ideje

Talán, sosem érted meg, mindegy, milyen mélyen rejted, titkolni előlem nem tudod, gondolatod, érzésed indítja