Betonrésnyi boldogság

 
Két éve voltam hajlandó szembenézni azzal, miben élek. Álmomban olyan voltam, mint egy megkövült farönk, amit ha vízbe löknek, a mélybe süllyed, s a sötétben, egyedül, tehetetlen várja, míg a folyó alján sodródó kövek felőrlik. Ilyenkor rendszerint a mellkasomat, végtagjaimat szorító fájdalom ébresztett. Ekkor döntöttem el, hogy elfogok költözni. Lassanként erősödtem és próbáltam megértetni a családtagjaimmal, miért választom a bizonytalanságot. Új életemben méginkább igyekeztem elrejteni érzelmeimet, és nem tudomást venni, a fenyegetésről, miszerint mindent el fogok veszíteni; a visszahúzó aggodalmakról, „a jobb a rosszal, mint a rossz nélkül”, a „tulajdonképpen mindened meg van”, az „egyszerűen hagyd figyelmen kívül”, és a „három barátnőm vált el, egyik sem boldog” mondatokról. Nem vettem fel a telefont, csak ha elég erősnek éreztem magam a beszélgetés irányítására, vagy rövid úton való lezárására, amint az bármilyen módon visszahúzna a múltamba. Neki is elmondtam a döntésemet. Életemben először kiálltam magamért, mégsem éreztem, hogy szabad vagyok. Elhúzódásom felerősítette kétségbeesésemet. Magányosabb lettem, mint valaha. Eltűnt a biztonsági háló, amibe egyébként sosem mertem volna beleugrani. Vissza nem fordulhattam, a jelenben nem találtam fogódzót, a jövő láthatatlan volt.
Mi lesz most velem? Van értelme egyáltalán a szabadság, a boldogság keresésének? Mit jelent szabadnak lenni? Fogalmam sem volt róla, de annyit pontosan tudtam, hogy ami előtte volt, abba belehalnék. És én élni akartam. Valaki azt javasolta, képzeljem el, milyen lenne egy olyan élet, amiben azért szeretnek, aki vagyok, támogatnak, becsülnek és az én érzéseim is fontosak. Képzeljem el tartó kötél nélkül a szárnyalást. Ez lenne a boldogság? Sosem tapasztaltam ilyet, nem volt képem róla. Amit az ember a filmeken lát, az nem valóság. Én pedig még nem éltem felnőtt, egyenrangú kapcsolatban, és jó bika módjára mindig biztonságra törekedtem.
Mi garantálja, hogy ha jön is egy megfelelő társ, képes leszek magam is helyesen jelen lenni? Mi garantálja, hogy valaha még hinni tudok egy másikban? Mi van, ha az eddigi élet tapasztalatai végleg beidegződtek? Valóban szükség van rá, hogy jöjjön valaki? Ahogy teltek a napok, egyre mélyebbre húzott a gondoltok örvénye, míg eljutottam oda, hogy jobb lenne feladni. Ébren is a folyó alján feküdtem, de már nem is vágytam rá, hogy kikerüljek onnan. El kéne aludni örökre. Ez lenne az igazi szabadság. Lehullana minden, ami fogva tart, vagy amit én nem tudok elengedni.
A ház előtt lehajtott fejjel ülve a kopott betonjárdát bámultam. Szürke felületét megtépázta az időjárás, de alig fél centis hasadékában mini oázis pompázott. Betonrésnyi boldogság. A látvány a szemem elárasztó folyadék mögé homályosult, amikor a gondolat megszólalt a fejemben, gondoskodik az övéiről. Letérdeltem az üdezöld folt mellé és hagytam, hogy bennem is felülírja a szürkeséget. Ott, akkor mindent elengedtem, és ez valahogy felszabadított.
Pár doboz még nála maradt. Elhozta nekem az új otthonomba.
– Mit tervezel? Hogy akarsz élni?
– Még nem tudom, majd lesz valahogy.
– Azt hiszed, így majd boldogabb leszel? Most jobb neked? Otthon mindened meg van.
Egy zárt és feszültséggel teli életem, amiben nem hallod a hangom, és nem engedsz magadhoz közel, gondoltam, de ki nem mondtam. Nincs már értelme.
– Jobb, igen. Most úgy fogalmaznék, hogy tejködben járok, és a szakadék felé haladok. Felette azonban van valahol egy híd, aminek a másik végén szólítanak engem, hogy meg is találjam az utat a túlpartra.
– Ez értelmetlen. Így nem lehet jövőt tervezni.
– Nekem ennyi most épp elég. Betonrésnyi, de boldogság.
LACKFI KURZUS  2023. TAVASZ / 17. TÖRÉSPONTON
Facebook
LinkedIn
Email

Ajánló

Próza még:

Peter Wohlleben

    Peter sorsa már öt évesen eldőlt. Nem a nagyváros poros utcái nevelték. Nem

A ragyogás

Az ilyentájt nyugodt víztükör felszínén ezüstvillanás jelezte, hogy Balin, kilőtt nyílként siklott végig alatta. Fontos

Virágoztatás

Vettem magamnak egy képességet. Hosszan rágódtam rajta, hogy megtehetem-e, és nehezen vettem rá magam, hogy

Testvér(ek)

A zenekar első hegedűse játszotta a szólót. A magas fiatalember mutatós volt és közismert. Elkerülve

A víz illata

Lehajtott fejjel nézem a víztükröt. Illata észrevétlen kúszik az orromba, és kioldja a lelkemre kötött

A remete

A tavaszi nap még elég alacsony szögben süt be ahhoz, hogy a fényesre kopott, fa

Láncok

Gróf Széchenyi István nagy álmát váltotta valóra. Az ihletet Angliában kapta, amikor meglátta a Hammersmith-et.

Példakép

Mint a kerti törpe állok és vacogva figyelem a kertet, a felhők félelmetesek, székek felborulva,

Rozsdabarna

Alkonyodott, amikor autóval az automata elé gördült. Az informáló levelek, az elmúlt napokban már több

Kötni és engedni

A tű bekúszik a hurkon, s míg a kis kanyarintó mozdulattal magára csavarja és előre

Repülj madár

A kertbe, ahová most magam megyek, egyikünk sem szeretett járni. Pedig rendezett. A fák, bokrok,

Szeme, mint barna tó

Távolról érkezik hozzám a lépések alatt reccsenő padló hangja. Azt álmodom, hogy apám jön, és

Haláltánc

Elválaszthatatlanok voltak. A szoba sarkában érezték magukat a legjobban. Ide nem tűzött be a nap,

Becsületes zsákmány

Ismersz! Sose engedtem vóna el! Foggal-körömmel tudok küzdeni. Szedtem is a lábam, ahogy mindig, amikor

Legújabb bejegyzések

Rózsa vitéz 🔉

Volt egy királynak három fia. Ellenség ütött az országra, elfoglalta. A király is elesett. A

Rozmarintszál 🔉

Volt egyszer egy király, akit a népei erősen szerettek, de sokat is búsultak miatta, mert

Eljön az ideje

Talán, sosem érted meg, mindegy, milyen mélyen rejted, titkolni előlem nem tudod, gondolatod, érzésed indítja