Danyi Zsuzsi

„ Él bennem a késztetés...”

Olasz útinapló, Lerici

 

Az utolsó napon Lerici kápráztatott el.  Olyan lettem, mint a gyermek a játékboltban, amikor nem tudja hová kapja a fejét. Pálmák, cédrusok, narancs és citromfák dúsan, gyümölccsel telve, káprázatos virágözön, hullámzó sokszínű kék-zöld tenger, millió hajó, vitorlástól a halászcsónakig, amelyek érkezését hangos sirályraj jelzi. Hatalmas, színes kövek a parton és a hullámtörő mólón, szikla ormán égbe törő vártorony, és a semmihez sem hasonlatos egymáshoz simuló többemeletes, színes házak.

A ragyogó napsütést csak a tengeri mártózás enyhíti. Nyüzsög is nép a vízparton és a tengerben. Ennek van ideje, és mindenki jókedvű. Illetve majdnem mindenki. Egy szikla árnyékában, nagykarimájú kalap és napszemüveg mögül nézem a tájat, és próbálom minden érzékemmel felfogni és rögzíteni az élményt. Egy idő után azonban, automatikusan az emberekre figyelek. Olvashatóak. Bár fürdőruhában, vizesen levesszük rangunkat, foglalkozásunkat, anyagi állapotunkat, mégis, a másikhoz való viszonyulásunk, alapvető tulajdonságaink, pontosan megmutatkoznak. Némelyikünknek a története is sejthető. Elég csak a kis vikingre gondolni.

Figyeltem az olasz anyát, aki három bambino-jával jött fürdeni. Szokatlan türelemmel kenegette őket egyenként naptejjel, s azok szokatlan türelemmel vártak sorukra a forróságban, mindössze fél méterre a víztől. Közben végig mosolyogva beszélt hozzájuk, s látszott mennyire szereti őket. Egy percre sem volt ez teher számára, erről szólt az élete. A legkisebbet a karjában vitte a vízbe, s csak nagy sokára kerültek elő újra.

Tökéletes alak, fényesre kezelt, leengedett hosszú haj, a fürdőruha színével megegyező erős bordó-pirosra rúzsozott száj. Modell szépség, világnyi magánnyal, és fájdalommal a barna szemében. Lassan lépdel a vízben, titkon figyeli, mindenki látja-e. Természetesen igen. Nem lehet nem észrevenni, de senki nem vágyik megszólítani.

Másik bájos anya két kisfiával. Ahogy vízbe érnek, keservesen fakad fel benne a bánat és nem tudja elfojtani a sírást. Rázkódik a teste, s az elrejteni kívánt fájdalmát csak felerősíti a hely szépsége. Valami komoly veszteség érhette. Aztán összeszedi magát és felvételt készít a fiúkról.

Egy hatalmas, lapos kövön középkorú pár. A férfi a karjában tartja az előtte ülő nőt, és gyengéd csókokkal halmozza el. Tisztán látszik, szerelmesek. Nem mondom, hogy nem irigylem őket.

Idős, elegáns hölgyek feketére sülve, a világra fütyülve, alig fürdőruhában. Imádják és bírják a napot. Egy pillanatra sem hallgatnak el.

Jó kondiban lévő angol fiatalok, az érkezés idejétől függően hófehér vagy piros bőrrel.

Egyszerűbb házaspár kései, agyonszeretett kislánnyal. A lépcsőn ülve várják, hogy kipancsolja magát, s vigyázban állva mossák le róla ásványvízzel a sót, majd nagy kendőbe csavarva törlik szárazra.

Helyi olasz fiatalok, akik zergeként ugrálva mezítláb közlekednek a sziklákon. Pontosan tudják hova kell lépni, s az embereket kikerülve leggyorsabban vizet érni. Hangosak és fesztelenek.

Aztán egyszer csak dörren egyet az ég, hatalmas, szürke felhők lepik el az eget. Megjelennek az első esőcseppek. A turista tanácstalanul szemléli az eget, a helyiek fölnéznek, és azonnal tudják mi várható. Villámgyorsan öltöznek át bevált praktikákkal, kisebb nagyobb sikerrel takarva el, amit kell, és elindulnak. Az emberek sorban jönnek ki a vízből. Az esőt nagy hullámok követik, s a pici mólót elönti a víz, magával sodorva az ott sorakozó papucsokat. Nagy izgalom támad. A kései kislány pergő nyelvvel, hadonászva magyarázza, hogy viszi a víz az egyik papucsot. Sokféle nyelven egyszerre beszélő közösségé alakulunk, és mentőakcióba kezdünk. Papucs nélkül mégsem lehet hazamenni!!! A sziklák alá besodródva meg is találtatik a keresett tárgy, és célszerszám is adódik, egy kisfiú játékát kölcsönkérve. A nádpálcával végül a párom szedi ki a hányattatott tárgyat, s a hölgy nem győz hálálkodni. Tudtam, az első pillanatban, hogy ő lesz a megoldás kulcsa, s eléri az elérhetetlent. Ez mindig így van, amióta ismerem. Elismerő pillantások teszik hétköznapi hőssé, majd mindenki megnyugszik, és lassan kiürül a part.

Muszáj visszamenni a tengerbe! Esőben élvezni a langyos vizet, míg libabőrös nem leszek. Nevetni kell, sikongatni! Nem tudom, és nem is akarom visszafojtani ezt a feszítő örömet, és nem érdekel, látja-e, hallja-e valaki. Boldoggá tesz a nem mindennapi látvány, s az hogy épp most itt lehetek! Magamban százszor megköszönöm. Még egyszer visszanézek a vízből a városra, majd kijövök, de eszem ágába sincs a szállásra menni. Száraz fürdőruhára veszem a fehér nyári ruhám, a lukacsos fehér cipőm (abból kifolyik a víz), s indulás. A férjem nem is tehet mást, követ. Végig a parton, ki a mólóra, fel a sétányra. Annyira szép a város feletti szinte fekete-mélykék ég alatt, az esőben ázott még élénkebb színben játszó házak sora, előttük a tengerben a milliónyi fehér hajó, a repülő rikoltozó sirályok sokasága, hogy hangosan nevetnem kell megint. A vártorony mögötti eldugott partszakaszon egyedül maradt, félmeztelenül ugráló lány, aki nem tudta, hogy véletlenül megláttuk, hasonlót érezhetett. Felszabadult életörömet.

Szinte alig van már valaki a parton. Csak a hajók mögötti öbölszakasz felől jön izgatott kiáltozás. Széles vállú, erős férfiak bukósisakban, kajakban ülve vízilabdáznak, vagy valami ahhoz hasonlót játszanak. Ámultan figyeltem a különös sportot. A kapu pár méterrel a víz felett van, a gólt csak magasra emelt evezővel lehet kivédeni. A víz forr a tomboló férfienergiától fűtött játék alatt. Egy darabig nézem őket, de az ég egyre sötétebb, az eső újra rákezdi. Menni kell, nincs mese. Nem lesz egyszerű feljutni a várba a lezúduló vízfolyásban. Még egy mély levegővétel, egy körbepillantás, és egy teljes szívvel elmormolt fogadalomtétel. Ide visszajövök! Aztán mehetünk az elvarázsolt kastélyunkba.

Facebook
LinkedIn
Email

Ajánló

Próza még:

Allora

8 éves leszek amikor az elsőt haza hozom és apámé mellé teszem közvetlen a kapu

A víz illata

Lehajtott fejjel nézem a víztükröt. Illata észrevétlen kúszik az orromba, és kioldja a lelkemre kötött

A remete

A tavaszi nap még elég alacsony szögben süt be ahhoz, hogy a fényesre kopott, fa

Láncok

Gróf Széchenyi István nagy álmát váltotta valóra. Az ihletet Angliában kapta, amikor meglátta a Hammersmith-et.

Példakép

Mint a kerti törpe állok és vacogva figyelem a kertet, a felhők félelmetesek, székek felborulva,

Rozsdabarna

Alkonyodott, amikor autóval az automata elé gördült. Az informáló levelek, az elmúlt napokban már több

Kötni és engedni

A tű bekúszik a hurkon, s míg a kis kanyarintó mozdulattal magára csavarja és előre

Repülj madár

A kertbe, ahová most magam megyek, egyikünk sem szeretett járni. Pedig rendezett. A fák, bokrok,

Szeme, mint barna tó

Távolról érkezik hozzám a lépések alatt reccsenő padló hangja. Azt álmodom, hogy apám jön, és

Haláltánc

Elválaszthatatlanok voltak. A szoba sarkában érezték magukat a legjobban. Ide nem tűzött be a nap,

Becsületes zsákmány

Ismersz! Sose engedtem vóna el! Foggal-körömmel tudok küzdeni. Szedtem is a lábam, ahogy mindig, amikor

Ragaszkodás, Megjelent a Szószóró oldalán

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=pfbid02bX89oqZygRaJK4wFCnaE1q3diQYABquTUwhQXJLRBxDXWXfeCGXbwSkNgpXHzLp1l&id=100066508029027 Ha Hokksundban vagyok, gyakorta végigjárom a Skotselvveien úttól jobbra eső, két bánya között található

Nem érek én arra rá fiam!

Nagyapám ötvenkét évesen, hét gyermekkel hagyta özvegyen nagyanyámat közvetlenül a háború után. Anyám csak két

Akitől a gép fennmarad

A fiatal, sportos férfi íróasztalán, ahová leülök mellé, egy laptop és két nagyméretű félköríves monitor

Répafarmer

Egy meleg nyári hétvégén haza kellett ugranom, hogy a szülői ház kertjét rendbe tetessem. Alig

Legújabb bejegyzések

Kevés utazás színesíti az életem.Vannak országok ahova egyáltalán nem vágyok, ilyen pl. Amerika, és van,

Szolnoki ANZIX

Az egyik legkedvesebb koncerttípusom a Szolnoki Szimfonikusokkal az ANZIX. Pár évvel ezelőtt indult el egy

Gyöngyház felhő

Norvégia földjére először 2022. augusztusában léptem, nem kirándulási céllal. Nem kényszerből, de nem is igazán

Fogalmazási verseny

Novemberben kaptam egy kedves üzenetet: “Szia, drága Zsuzsi! Szeretnénk meghívni a Szegő Gábor Általános Iskola