Elválaszthatatlanok voltak. A szoba sarkában érezték magukat a legjobban. Ide nem tűzött be a nap, mégis jutott elég fény. Játékra készen várakoztak, sok szép közös élményt hordozva magukban.
– Te! Ferikém! Emlékszel az elsöre?
– Elsőre! Hosszú ő! Hogyne emlékeznék! Gyengéd volt és szenvedélyes!
– Oh igen! És a virág utána! Fehér liliom! Sokáig csodáltam.
– Ja! Csupa sárga por lettem miatta. A bordó bársonykabátomból azóta sem jött ki!
– Jaj, Ferikém ne panaszkodj már!
– Nem panaszkodok, csak tényként közöltem.
– A tény az Ferikém, hogy gyönyörű koncerteket adtunk együtt. Imádtad a gömbölyű hátsó részem. Azt mondtad, annak kivételes rezgése van!
– Ühüm…
– Ferenc, te nem is figyelsz!
– Figyelek!
– Te! És a Shumann estre emlékszel? Már a színfalak mögött kezdödött. Hogy milyen zavarban voltam, amikor az a köpenyes ember elkezdett téged kopogtatni.
– Kezdődött! Hosszú ő! Csak megvizsgált, hogy megfelelő állapotban vagyok-e. De kiváló kondícióban voltam. Akárcsak most.
– Min jár az eszed Ferikém?
– Azt hiszem, meg kéne tenni végre. Érzem az erőt magamban.
– Szó sem lehet róla Feri! Legutóbb megmondta a hangszerjavító, hogy nyugalomra van szükséged.
– Elő is keresem a kottát. Itt őrizgetem egy ideje.
– Ferikém! Figyelsz te rám egyáltalán?
– Az ő virtuozitása illik hozzám leginkább, nem gondolod? Egy ilyen kemény férfihoz!
– Kemény? Méghogy kemény! Ferenc! Kérlek, ne feszítsd túl a húrt!
– Ha már húrokat emlegetsz! Pendülhetnél velem egy húron. Nyisd ki magad!
– Nagyon humoros! Te teljesen bezsongtál?
– Meg is van! Liszt!
– Lehetetlen alak vagy! Hogy miért is hagytam a fatökédet belém helyeztetni!
– Hosszú ő! És azért hagytad, mert úgy tudtam zengeni a testedben, hogy beleremegtél.
– Na jó! Különösen a G hangodért oda voltam! Az a finom kis kalapálás! De légyszives ne tereld el a szót!
– Várj! Hol is van az eleje! Ez az!
– A vesztünket akarod? Tudod, hogy ezt nem élhetjük túl!
– Nézd drágám! Micsoda skálafutamok, glissandók! Egy ’b’ az előjelzés!
– Nem! Neeem! Csak a testemen keresztül!
– Azon bizony, nélküled nem is menne drágám!
– Ne merj viccelödni! Bezzeg ha a Ripper acél tökéjét választom, most nem kéne halálra aggódnom magam!
– Tőkéjét! Hosszú ő! Sosem kezdtél volna egy hollanddal.
– Böszen-dor Ferenc most mondom utoljára! Hagy abba! A haláltáncot ne! Ne!
– Tatatataaam, tatatatataaaam…
Azon estén, még utoljára virtuóz játék hallatszott a szobából, s Liszt Haláltáncának közepén megszakadt a Bösendorfen zongora fatőkéje. A tulajdonos érzelmileg kötődött a hangszerhez, ezért kérésére a zongorahangoló kiszerelte, s a kalapácsaiból zeneszerzők mellszobrait faragta ki. A zongoratestet, ami eddig a fatőkét magába foglalta, átalakították szekrénnyé és felállították a fal mellé. Ma kották tárolására használják, de polcain ott ülnek Ferenc kalapácsaiból készült figurák is.
2023. TAVASZ – Lackfi kreatív írás kurzusának feladata, egy Örkény írás alapján
