Danyi Zsuzsi

„ Él bennem a késztetés...”

Nem érek én arra rá fiam!

Nagyapám ötvenkét évesen, hét gyermekkel hagyta özvegyen nagyanyámat közvetlenül a háború után. Anyám csak két éves volt, érzékeny lélekkel megáldva. Nem értette neki miért nincs apja és követelte volna az anyja babusgatását, de ehelyett vigyázhatott a húgára, hisz törékenyebb, kisebb volt, mint ő. „Okos nagylány vagy már!” – hallotta mindig a nagyobb testvérektől is, mert nagymama éjt nappallá téve dolgozott. Egyik gyerekről a másikra varrta a kinőtt ruhákat, csirkét nevelt, kertet gondozott, befőzött, és ha anyám játszani vágyott gyengéden tessékelte arrébb. „Nem érek én arra rá fiam!” Ünnepekkor énekszó töltötte be a pici házat, de nem tudott megállni egy percre sem. Idős korában is örökké tenni kellett valamit, és a számtalan unokára gondot viselni, akiket a gyerekei odacsaptak nagymamához. Anyám volt az egyetlen, aki mindig érezte minden rezdülését, igyekezett megfelelni a szeretetének és sosem terhelte, de támogatta, amiben lehetett.
Egy szál ruhában kezdett közös éltet apámmal és éjt nappallá téve dolgozott. Alig múltam két éves, amikor az első öcsém megszületett. Majd jött a második is. Anyám csinosan járatott bennünket, ő varrta a ruháinkat, csirkét nevelt, kertet gondozott, befőzött és bár sokat énekelt, verselt, mesélt nekünk, és nyaranta volt egy hetünk, amikor kirándultunk, a legmeghatározóbb mondatai ezek voltak: „Okos nagylány vagy már!” és „Nem érek én arra rá fiam!” Vágytam volna az anyai babusgatásra, de az öcsémmel nehéz terhessége volt, majd amikor megszületett, vigyáznom kellett rá, hisz törékenyebb, kisebb volt, mint én. Aztán a másodikra ismét, hisz okos nagylány voltam már két évesen is. Érzékeny, aki anyám minden rezdülését érezte. Igyekeztem megfelelni a szeretetének és sosem terhelni, de támogatni, amiben lehet. Apám ötven évesen hirtelen ment el. Anyám teljesen összetört. Már csak ezért is, örökké tennie kellett valamit, később az unokákra is gondot viselni. Ha hívtam volna, hogy igyunk egy kávét, a válasz ismerős volt. „Nem érek én arra rá fiam!”
Férjhez mentem. Fiút szültem, és hasznát vettem az érzékenységemnek, amivel igyekeztem az állandóan elfoglalt férjemet sosem terhelni, de támogatni, amiben lehet. Ezzel is próbáltam megfelelni a szeretetének. A fiamnak sokat énekeltem, verseltem, meséltem, de ahogy vissza kellett mennem dolgozni, változtak a dolgok. „Okos nő vagy! Majd megoldod!” – mondta nem egyszer a férjem, amikor szükségem lett volna segítségre. „Most nem érek rá kisfiam” – mondtam én rendszeresen emiatt a munkából hazaérve, fáradtan a két évesemnek – Még el kell mosogatnom. Ki kell vasalnom. …
Egy nap váratlanul a kórházban kötöttem ki. A három műtét után a hitetlen orvosok szerint is kizárólag a lelkem tartott életben. A fiam nem értette miért nem mentem érte a bölcsődébe, miért hagytam el. Amikor három hét után be lehetett hozni a kórházba, nem ismert meg. Ordított a félelemtől. Hosszú hónapok következtek, ami alatt, mint a kis herceg a rókát, apró lépésenként szelídítettem vissza a szeretetét. Énekeltem, verseltem és meséltem, míg ő állt, mint okos nagyfiú és csak az érzékenységének volt köszönhető, hogy a dolgaink lassan rendeződtek.
Attól kezdve nem érdekelt a mosatlan, ha a fiam játszani hívott. Aztán felnőtt. Éjt nappallá téve dolgozott, hogy otthont teremtsen a családjának, de amióta megszületett a fia, minden nap átöleli, játszik vele, mesél, versel, és közös daluk is van, amit anyával együtt énekelnek. Ha hív, a válaszom mindig ugyanaz. „Persze, hogy ráérek fiam!”
LACKFI JÁNOS ÍRÓI KURZUS 2022 ŐSZ   14. FELADAT- ÉLETRAJZI BUMERÁNG
Facebook
LinkedIn
Email

Ajánló

Próza még:

Kötni és engedni

A tű bekúszik a hurkon, s míg a kis kanyarintó mozdulattal magára csavarja és előre

Repülj madár

A kertbe, ahová most magam megyek, egyikünk sem szeretett járni. Pedig rendezett. A fák, bokrok,

Szeme, mint barna tó

Távolról érkezik hozzám a lépések alatt reccsenő padló hangja. Azt álmodom, hogy apám jön, és

Haláltánc

Elválaszthatatlanok voltak. A szoba sarkában érezték magukat a legjobban. Ide nem tűzött be a nap,

Becsületes zsákmány

Ismersz! Sose engedtem vóna el! Foggal-körömmel tudok küzdeni. Szedtem is a lábam, ahogy mindig, amikor

Ragaszkodás, Megjelent a Szószóró oldalán

https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=pfbid02bX89oqZygRaJK4wFCnaE1q3diQYABquTUwhQXJLRBxDXWXfeCGXbwSkNgpXHzLp1l&id=100066508029027 Ha Hokksundban vagyok, gyakorta végigjárom a Skotselvveien úttól jobbra eső, két bánya között található

Akitől a gép fennmarad

A fiatal, sportos férfi íróasztalán, ahová leülök mellé, egy laptop és két nagyméretű félköríves monitor

Répafarmer

Egy meleg nyári hétvégén haza kellett ugranom, hogy a szülői ház kertjét rendbe tetessem. Alig

Cseresznyebefőtt

Öt órát utaztunk. Anyám egész úton összeszorított szájjal ült. Nagymama hívatta. Halni készült. Nem mertem

Már vártak bennünket

8:45-re kellett jönni. Az épület ablakrácsain még csillogott a ráfagyott pára. Végigfutott a hideg a

Sátorfa

Keze, ruhája poros volt a dobozoktól. Egyiket pakolta, cipelte a másik után. Nem vett tudomást

Legújabb bejegyzések

Fogalmazási verseny

Novemberben kaptam egy kedves üzenetet: “Szia, drága Zsuzsi! Szeretnénk meghívni a Szegő Gábor Általános Iskola

Ragaszkodás

Ha Hokksundban vagyok, gyakorta végigjárom a Skotselvveien úttól jobbra eső, két bánya közötti erdőt, hogy

Templomi koncert Martfűn

Martfűre több okból is nagyon szeretek járni. Számtalan gyönyörű koncertélmény köt oda. A városban olyan

Saját kéz

A kötet rendkívüli! Arpad Sopsits leginkább a filmjeiről ismert, pedig kivételes költő is, csakhogy eddig

Pünkösd

Pünkösdi szolgálatot teljesítettek a Szolnoki Szimfonikus Zenekar zenészei, meghitt pillanatokkal ajándékozva meg az abádszalóki református