Becsületes zsákmány

Ismersz! Sose engedtem vóna el! Foggal-körömmel tudok küzdeni. Szedtem is a lábam, ahogy mindig, amikor hozom a becsülettel megszerzett zsákmányt. Már majdnem az erdő közepén jártam, amikor meghallottam a hangját! Te! Iszonyat hangja van, ahogy vonyíkol. Azt gondolnád, hogy ha már úrinépnek gondojja magát, van tartása, de ennek nem vót, csak kétségbeesésse. Hát, mondjuk meg is tom érteni! Nem lettem vóna a helyébe. Te! Azért pont a lompossal! Brrrr. Szóval futok, mint a pinter. Hogy? Hogy az sprinter? Na! Hát mindegy az! Egybuldog. Mi? Hogy egykutya? Há ezt mondtam én is. Figyejjé má jobban! Most jön a jó rész! No! Szóval futok, azt hallom, ahogy vonyíkol. Mán csak megálltam megnézni, mán csak az érdekesség végett is. Hogy tudjam neked mesélni. Úgy is mindig azt mondod egysíkú az életet a sok poronyt mellett. Oszt honnan jött a hang? El se hiszed! A tetejibül öregem! A fa tetejibül. Hát kénytelen vótam felmászni, mert alulról csak egy vonyíkoló szőrcsomót láttam belőle. Mondjuk gondótam én egyből, hogy ő az! Csak neki van ilyen puccos bundája. Persze! Színátmenetes, meg szőrhosszátmenetes. A fene a jó dógát! No! Kapaszkodok felfelé, a fogaim közt szorítom a becsülettel megszerzett zsákmányt, mert ismersz! Hozom mindig, oszt sose engedném el. De azért amikor megláttam ott fenn beszorulva, épp a lompossával, hát erősen egybeugrott az én gyomrom is. Nem! Egyáltalán nem vagyok nyápic, de ez egy kényes ügy. Ezt csak egy férfi érti igazán, bár jelen helyzetben te is megérthetnéd. Szóval muszáj vót neki segíteni. Nem vagyunk jóba, de azé én nem vagyok görény. Letettem egy biztos helyre a zsákmányt, oszt megpróbáltam valahogy segíteni.
Te! Nem hiszed el! Mondtam – bár nem szívesen nyúlok senki lompossához – hogy segítek húzni, de ordított, mint a fába szorult féreg, hogy hozzá ne nyújjak. Hehe… tényleg. Ez de jó! Vágod? Fába szorult féreg. Mást kellet kitalálni. Ismersz! Mindenre van megoldásom. Elkezdtem körberágni a fa hasadékát, hogy lazuljon a szorítás. Öregem! Nem hiába örökültem apámtól ezeket a metszőket! Addig küzdöttem, míg ki bírta húzni.
Te! Nem hiszed el! Szörnyen nézett ki. Na oszt akkor mit csinált őkelme? Még elkezdte mondani, hogy látja, hogy a zsákmány az ő családi fészkéből van, mert felismeri a lelőhelyről, pontosan tudja honnan gyűjtötte be, és hogy oké, hogy megmentettem, de ez nem szép, hogy kirabolom őket, mikor neki van négy porontya, és akkor ezek szerint máskor is én voltam, aki elvitt a készletből, és most mennie kellene jelenteni az erdei felügyelőségen, de amiatt, hogy megmentettem, szemet húny felette, de most már, hogy tudja ki vagyok, meg ne próbáljak a közelükbe menni, mert jótétemény ide, vagy oda, nem fogja félteni a bundáját, és nekem ugrik, ha ez mégegyszer előfordul, azzal fogta, oszt elvitte a mogyorót.
Most mondjad meg! Hát hála az ilyen? Csak azé, mert neki bundája van? Hát mivel másabb egy mókus mint én? Épp olyan rágcsáló, csak jobb a píárja!
Hát persze, hogy onnan hoztam mindig. Hát honnan kellett volna tudnom, hogy az valakié. Ollyan szépen fel be vót raktározva. Meg, nem tudtam én, hogy négy gyereke van. De különben is! Mi az a négy, amikor nekünk tizenegy van. Neeem! Nem sejtettem, hogy az valakié, különben nem hoztam vóna el. Hát patkány vagyok én nem görény! Mi? Hogy láttad az erdei felügyelet levelének darabját a tűzben? Hogy a mókus rajtakapott, miközben el akartam lopni? Te! Az nem nekem szólt. Azé égettem el.
Te! Hát nem hiszed el? Jóvan. Azt gondósz, amit akarsz. Csak nyugodjá meg, tegyed le a sodrófát, mert nem érek most erre rá. Azonnal mennem kell zsákmányé. Csak gondoljad meg, itt a sok éhes poronyt! Majd jövööök!
2023 Lackfi kreatív írás – Fedősztori – címmel
Facebook
LinkedIn
Email

Ajánló

Próza még:

Peter Wohlleben

    Peter sorsa már öt évesen eldőlt. Nem a nagyváros poros utcái nevelték. Nem

A ragyogás

Az ilyentájt nyugodt víztükör felszínén ezüstvillanás jelezte, hogy Balin, kilőtt nyílként siklott végig alatta. Fontos

Virágoztatás

Vettem magamnak egy képességet. Hosszan rágódtam rajta, hogy megtehetem-e, és nehezen vettem rá magam, hogy

Testvér(ek)

A zenekar első hegedűse játszotta a szólót. A magas fiatalember mutatós volt és közismert. Elkerülve

Betonrésnyi boldogság

  Két éve voltam hajlandó szembenézni azzal, miben élek. Álmomban olyan voltam, mint egy megkövült

A víz illata

Lehajtott fejjel nézem a víztükröt. Illata észrevétlen kúszik az orromba, és kioldja a lelkemre kötött

A remete

A tavaszi nap még elég alacsony szögben süt be ahhoz, hogy a fényesre kopott, fa

Láncok

Gróf Széchenyi István nagy álmát váltotta valóra. Az ihletet Angliában kapta, amikor meglátta a Hammersmith-et.

Példakép

Mint a kerti törpe állok és vacogva figyelem a kertet, a felhők félelmetesek, székek felborulva,

Rozsdabarna

Alkonyodott, amikor autóval az automata elé gördült. Az informáló levelek, az elmúlt napokban már több

Kötni és engedni

A tű bekúszik a hurkon, s míg a kis kanyarintó mozdulattal magára csavarja és előre

Repülj madár

A kertbe, ahová most magam megyek, egyikünk sem szeretett járni. Pedig rendezett. A fák, bokrok,

Szeme, mint barna tó

Távolról érkezik hozzám a lépések alatt reccsenő padló hangja. Azt álmodom, hogy apám jön, és

Haláltánc

Elválaszthatatlanok voltak. A szoba sarkában érezték magukat a legjobban. Ide nem tűzött be a nap,

Legújabb bejegyzések

Rózsa vitéz 🔉

Volt egy királynak három fia. Ellenség ütött az országra, elfoglalta. A király is elesett. A

Rozmarintszál 🔉

Volt egyszer egy király, akit a népei erősen szerettek, de sokat is búsultak miatta, mert

Eljön az ideje

Talán, sosem érted meg, mindegy, milyen mélyen rejted, titkolni előlem nem tudod, gondolatod, érzésed indítja