Egy meleg nyári hétvégén haza kellett ugranom, hogy a szülői ház kertjét rendbe tetessem. Alig gurultam be az utcába, Rozika ángyom, a falu önkéntes stílusszakértője, mint valami humán térfigyelő szolgálat őrségben lévő tagja, már ott is volt a kapuban, hogy hogylétem felőli érdeklődésébe csomagolva átadja nekem az elmúlt hét legjelentősebb információját.
– Hát képzeljed meg, mi történt mán megest! Bejelentették a templonyban a Julisnénnye jányát, meg a répás Pistát.
Ebben semmi különleges nem volt, hisz évek óta jártak. Mindazonáltal a répás nem az igazi neve volt Pistának, csak Rozika ángyom, a falu önkéntes stílusszakértője ragasztotta rá, minekután humán térfigyelő szolgálatba helyezve magát megleste egyszer, hogyan szaggatja dühébe a száraz földből a répát, illetve annak csak a levelét, mert a gyökér az mind beszakadt. Mindezt répa fazonú farmerban tette, mikor pedig az már rég kiment a divatból. Így hát Rozika ángyom, a falu önkéntes stílusszakértője ráragasztotta Pistára a répás nevet, mint ahogy mindenki másra is ragasztott valamit, tudniillik mégiscsak ő volt a falu stílusszakértője.
– Szóval képzeljed meg – mondja nekem Rozika ángyom – hát gondótam, én is odamegyek és megnézem a bejelentést. Nem mintha érdekelt vóna a dolog, csak arra vótam kíváncsi, hogy a bejelentésre másik nadrágot vesz-e az a Pista gyerek. Alig léptem a templonyba, a mintás ruhákba őtözött asszonyok közű odagyütt hozzám a Bözse, de te – szorította meg a karom Rozika ángyom, a falu humán térfigyelő szolgálatának legfontosabb egyede – képzeljed meg, pöttyös vót rajta a ruha. A Bözsén! Mikor ő a keresztanya! – fordított egyet a szemén Rozika ángyom, hisz mégiscsak ő a falu stílusszakértője.
Bözse, répás Pista keresztanyja, aki kivált a mintás ruhába öltözött asszonyok közül, pöttyös ruhájában félrevonta Rozika ángyomot, mint a falu stílusszakértőjét, és hívta igyanak meg egy fröccsöt, ha már ilyen meleg van, és bár Rozika ángyomot ez az egész nem érdekelte, azért a fröccsöt megitta a nagy melegre való tekintettel. Bözse, aki a mintás ruhába öltözött asszonyok között pöttyös ruhát viselt, bizonytalannak érezte magát. Azon tanakodott, hogy illik-e neki egyáltalán mintás ruhát vennie, nem lenne e jobb egyszínű, de aztán meg sem hallgatva Rozika ángyomot, a falu stílusszakértőjét, félredobta bizonytalanságát. Talán a fröccsből merítve erőt kijelentette, tudja ő mit kell felvennie, hisz most olvasott ki egy Burdát, amit a szomszédasszony lánya hozott Németországból. A legújabb divat van benne. S ha már ilyen jól elbeszélgettek, megaztán úgy is Rozika ángyom a falu stílusszakértője, odaadja neki, hogy forgassa haszonnal.
Ezután, Rozika ángyom, a falu önkéntes stílusszakértője, hóna alatt a Burdával, nem ment vissza a templomba – hisz őt ez az egész nem érdekelte, csak azért ment oda, hogy lássa, másik nadrágot vesz-e az a Pista gyerek – hanem elindult haza. Útközben, mint a humán térfigyelő szolgálat fontos eleme benézett minden udvarra, de senkit nem látott, mert mindenki a templomban volt a bejelentés miatt. Őt azonban, Rozika ángyomot, a falu stílusszakértőjét, ez egyáltalán nem érdekelte. Mert ő csak arra volt kíváncsi, ugyanaz a répafarmer van-e a répás Pistán. De most már ez sem érdekelte. Mikor aztán hazaért, annak rendje módja szerint begyújtott a Burdával a sparheltbe, és megmelegítette rajta az előző napról maradt bablevest.
Ezt mesélte egyszusszra Rozika ángyom, a falu önkéntes stílusszakértője, aztán soványdisznó vágtában szalad hazáig, mert az előző nap elfogyasztott bab se bírta a meleget.
LACKFI JÁNOS ÍRÓI KURZUS 2022/ŐSZ/ 12 – A FÖLD, MINT IDEGEN BOLYGÓ
