A fiatal, sportos férfi íróasztalán, ahová leülök mellé, egy laptop és két nagyméretű félköríves monitor áll. A képernyőkímélőn szálló gépek fotói váltják egymást. Mellette a falon szakmai múltjából származó képek sorakoznak. Géptűz gyakorlaton szorítja a nagynyomású tömlőt, duplaszárnyút vontat, utasszállító hajtóművét vizsgálja, vagy társaival áll egy vadászgép előtt. Minden képen mosolyog. Kicsit zavarban van, amikor felkérem a feladatra. Tiszta tekintetét figyelmesen az enyémre szegezi.
– Biztos, hogy erről szeretnél írni?
– Igen. Szerintem érdekes ez a szakma. Mióta létezik?
– Hivatalosan a Wright fivérek első repülésétől számoljuk, 1903-tól, ami persze nagyon messze állt a mai repüléstől.
– Mennyivel másabb, mint egyéb mérnöki munkák?
– Alapjáraton ez egy gépészmérnöki végzettség, amin felül magát a repülést, a különböző technológiákat, eljárásmódokat, a speciális tudásanyagot, mint pl. légi jog, és üzemeltetés is megtanulja az ember. Egyébként, repülőmérnökként lehetsz tervezőmérnök, vagy olyan, aki az üzemeltetésben, karbantartásban dolgozik.
– Te mindkét területen jártas vagy. Miért van ez?
– Engem mindig érdekeltek a gépek, már főiskola alatt kijártam repterekre szerelni, mert szerettem volna átfogóbb gyakorlati és szakmai tudást szerezni. Azt gondolom így tudok a legpontosabban és leghatékonyabban dolgozni.
– Valóban a te szakmád a felelős azért, hogy fennmaradjon a gép a levegőben?
– Bizonyos szempontból igen. Bár mindenki kiveszi a saját részét a munkából, de repülőmérnökként aláírási felelősséggel dolgozol. Döntést kell hozni arról, hogy mit hajtsanak végre a gépen, mikor és hogyan. Egy-egy típusból akár több száz is tartozik hozzád.
– Milyen érzés, hogy ezrek életéért vagy felelős?
– Mindig abból indultam ki, hogy a lehető legjobb tudásom szerint végzem a munkám, ami már alapjában egy redundáns rendszernek a része, hisz a biztonságra épül, hogy elkerüljük az esetleges fáradságból, figyelmetlenségből, vagy tudáshiányból eredő gondokat. Nyilvánvalóan egyfajta nyomást eredményez, hogy emberéletekért felelek, de ebben a mátrixban a mérnök csak egy láncszem.
– De nem hibázhat?
– Hát nem célszerű – mosolyodik el most először, mire szarkalábak szaladnak szét a fiatal szeme körül – de én azt vallom, hogy amelyik repülőgép lezuhan, annak le kellett zuhannia.
– Úgy véled, van egy felső hatalom, ami ellen az ember nem tehet?
– Mérnökként nem jelenthetek ki ilyet, de sok esetet megvizsgálva az látszik, hogy olyan egészen pici valószínűségű dolgok összeadódása vezet katasztrófához, hogy statisztikailag nézve ez közel lehetetlen. Ilyenkor elgondolkodik az ember. És természetesen nem a külső hatásokról beszélek, amikor madár repül a hajtóműbe, terrortámadás éri a gépet, vagy a pilóta nekivezeti valaminek.
– Azt hallani, hogy van is némi ellentét a két munkakör között.
– Abból van a feszültség, hogy mind bérezésben, mind megbecsülésben előtérbe vannak helyezve. Nyilván Top Gun szemüvegbe sokkal menőbb bevonulni a készbe, mint nyakig olajban feküdni a gép alatt. Sok ember, kemény munkája van a felszállás mögött, mégis a pilóta a sztár.
– Mit hoz a jövő?
– Véleményem szerint át fogunk lépni az űrrepülésbe. A jelenlegi helyzet nem fenntartható az üzemanyag miatt. Azt gondolom szerelőkre és mérnökökre mindig szükség lesz. A pilóták hamarabb fognak kikerülni a rendszerből, mert már most is a robotpilóta vezeti a gépet felszállástól a leszállásig.
– Meg lehet fogalmazni pár szóval, milyen típusú ember a repülőmérnök?
– Speciális a gondolkodásmódunk. Nekünk mindig (negatívan) a legrosszabbra kell gondolni, azt kell kiszűrni, hogy mi romolhat el, és preventíven gondolkodni. Kicsit mind kockák vagyunk és sok köztünk a sci-fi rajongó, de épp olyan emberek, mint bárki más.
– Mit tartasz a legnagyobb értéknek az életedben?
– A családomat – mosolyodott el másodszorra, de másféle fénnyel a szemében.
LACKFI JÁNOS ÍRÓI KURZUS 2022 ŐSZ 13. VISSZAFOGOTT RIPORT
