A kertbe, ahová most magam megyek, egyikünk sem szeretett járni. Pedig rendezett. A fák, bokrok, az ültetett virágok széppé varázsolják a könyörtelen körforgást. A madarak úgy énekelnek, mintha minden rendben volna. Szeretted a rendezett kerteket. Különösen a szüleid konyhakertjét, aminek terméseiből többször is megpakoltad a kosarad és elhoztad nekem.
A kert, ahová most magam megyek, már két hete a fejemben jár, vagy én járok benne gondolatban, nem is tudom. Készültem rá, hogy jönni fogok. Tervezgettem mit kéne ide hoznom. Érdekel-e még téged vajon, hogy mit hozok magammal? Ahol most vagy, az számomra idegen világnak tűnik, én meg itt maradtam az ismerősben. Azért, míg készülődtem éjjel-nappal társamul szegődtél. Mosolyod, hangod, éneked fel-felvillant, mint az alig pislákoló gyertyaláng a sötétben, ha meglebbenti a huzat. Szeretted a gyertyalángot.
A kertben, ahová most magam megyek időnként számtalan gyertya ég, tükrözve az őszi éjszaka egét. Most csak a lecsorgó, kormos viaszt látom, ami mindenre rátapad, pedig tavasz van, már megszólalt a pacsirta is.
A kertben, ahová most magam jöttem, egy kedvelt népdalunk fogadott. Repülj madár, repülj! Míg magamban éneklem, elmerengek, hamarosan újra repülök, de neked ezt már nem mesélem el. Te is repültél annak idején. Szívesen mentem volna veled, de csak a képeslapjaidat olvashattam, amit a távolból küldtél. Tegnapelőtt kihullottak a felső polcról. Néztem, ahogy valószínűtlenül lassan földre szállnak, majd olvasatlanul visszatettem őket. Csak szépen formált betűid ragadtak a szememben. Szia drága!
A kertben, ahová, most magam jöttem, nagyon sok ember van már. Rég nem látott osztálytársakkal is találkozok. Örömmel megölelnek, és épp úgy köszönnek, mint te. Szemhéjam belső felén éget a két szó. Szia drága! Érzem, ahogy ketté hasadok. Egyik felem repülne, a másikat lehúzza az, ami viasszá vált bennem.
A kertben, ahová most magam jöttem, egy szál fehér rózsát veszek. Az eladó értetlenül figyeli, ahogy szótlan toporgok, mire kiválasztom és átnyújtom neki. Nézem, ahogy egy éles késsel egyenként hasítja le száráról a tüskéket. Sárga zsírpapírba csomagolja a több sebből nedvedző virágot. Amint kilépek leveszem róla. Nem illik a fehér rózsához és nem illik hozzád.
A kertben, ahová most magam jöttem, sok fehér rózsa van. A sötétbe öltözött emberek arca komor, kevés a villanásnyi mosoly. Ezért sem szerettünk ide járni.
A kertben, ahová most magam jöttem, csak neked szól a dal, mit egykor mindannyian nagyon szerettünk. Sokszor énekelted. Elment a madárka, üres a kalitka, mind az fudogálja, visszajő tavaszra. Ha tavaszra nem jő, búza pirulásra, de ha akkor sem jő, tudom, soha sem jő.
A kertben, ahová most magam jöttem, miattad jöttem, hogy a végtelennek tűnő sor egy elemeként elkísérjelek oda, hol ettől kezdve jeled van a világban. A rendezett kertben, ahol a fák, bokrok, az ültetett virágok, széppé varázsolják a könyörtelen körforgást, ahol a madarak mindig úgy énekelnek, mintha minden rendben volna, és ahol a szürke márványtáblákhoz vezető kapu felirata azt ígéri, találkozunk még.
Addig meg, Repülj madár, repülj!
LACKFI ÍRÓKURZUS / 2023 tavasz / ISMERŐS IDEGENSÉG