Talán, sosem érted meg,
mindegy, milyen mélyen rejted,
titkolni előlem nem tudod, gondolatod,
érzésed indítja bennem a válaszreakciót,
emeli pulzusom, rántja össze
gyomrom körül az izmokat,
vagy telíti a könnycsatornákat
könnyedségednek én adok gravitációt.
Talán, sosem érted meg,
mert nem szólok semmit,
csak készítem a termoszt,
húzom az esőkabátot, és viszlek,
mintha ki akarnánk szaladni a világból,
mert szeszélyed éltető elememmé vált,
leküzdöm, hogy rám sem bírsz nézni,
nem ilyet szeretnél, csak
jussunk ki a zöldellő folyóhoz.
Emlékszel?
Nem hagytalak cserben akkor sem,
bár esélyt sem adtak, elsirattak,
de öt műtét oxigénhiánya is
csak percekre szakított ki belőlem,
felülről néztél rám,
szemedben haldokló önmagam
láttam, mégis kitartottam, érted.
Csodának mondták, pedig
a veszteség, mi akkor ért, belőlem is
mindörökre kivett valamit,
emlékét együtt engedtük el,
sok év után az őszi folyóparton.
Akkor talán megálltál egy pillanatra,
és megértettél valamit,
abból a szolgálatból, ami némán figyeli
életed hullámvasútjának mélypontjait,
hogy aztán termoszt készítsen,
kabátot húzzon, ha kell télit, nem
számít a fagy, csak hogy elérjünk a folyóig.
A hullámzás nyugtató fodraival, a víz illatával,
kiskorodban is hatni lehetett rád,
s te nem állítasz meg,
mást sem tehetsz, jössz velem.
Talán, amikor lábaim nehezen indulnak,
mégis valami folyónál kötünk ki,
megérted, hogy nekem sem volt más választásom,
de örömmel hordoztalak, attól kezdve,
hogy fogantatásod pillanatában
belém költöztél,
és művészi lényed, engem is színesített.
Vagy, ha akkor sem, eljön az ideje,
mikor a szabadságot már nélkülem értelmezed,
s míg én, a porhüvelyed hamva,
csendesen merülök alá,
te, a 21 grammoddal,
annak tudatában szállsz el
egy másik világ folyója felé,
hogy én szerettelek, és te is szerettél.
LACKFI J. ÍRÓ KURZUS 2023. ŐSZ. 6.Példaszöveg: DIMÉNY H. ÁRPÁD: KISLÁNYOMNAK 2028-BA
