Danyi Zsuzsi

„ Él bennem a késztetés...”

Tiszai mesevirágok:
A legkisebb napsugár segítsége 🔉

 

A vénséges vén Hóapó mély álomban borult rá a hegyre.

Olyan idős volt már, hogy gleccser-szakálla lecsüngött a völgybe. Sehogyan sem akart fölébredni. Így hát Napkirály a három legügyesebb Sugarát indította útnak.

– Ébresztő, itt a tavasz!

A legidősebb Sugár Hóapó szakállát rángatta, a középső az oldalát böködte, a legkisebb pedig friss virágillatú szellővel csiklandozta meg az orrát. Erre aztán Hóapó megrázta magát, s fönt a magas hegyekben olvadni kezdett a hó, melegebbre fordult az idő. Az olvadék szaporán duzzasztotta az egyre sebesebben rohanó folyó vizét. Azután lent a völgyben már lustábban hömpölygött, hogy legyen ideje bőven lerakni a hordalékot, amit a hegyekből hozott. Puha, biztonságos hajlék volt ez a télire megbúvó rovaroknak, halaknak. A Napkirálynak és Sugár lányainak sok dolguk akadt, mire a tavasz után a nyári napok is elkezdődtek. A legkisebb Napsugár érezte, hogy az egyre melegedő vízben izgalmas dolgok készülődnek és csillámporból készült ladikján a folyóval tartott. A víz alján hirtelen fiatal keszegek tűntek elő, ficánkolva fölkavarva az iszapot.

– Nézzétek! Mennyi apró lárva.

A méltóságteljes öreg ponty is odaúszott.

– Ne zavarjátok őket! Ők a kérészek. Talán az utolsó vedlésük a nagy útjuk előtt.

A ponty ezután elmesélte, hogy a kérészek lárvái három évig sokszor vedlenek, szorgalmasan táplálkoznak, hogyha eljön az idő, képesek legyenek egy izgalmas utazásra a folyó fölé, ahol csodás násztáncukkal párjukra találnak. Most már gyűjtik a buborékokat lárvanadrágjukba, hogy föl tudjanak emelkedni. A történetet a kis napsugár is hallotta, s aggodalom töltötte el.

Nincs is elég levegő a víz alatt, és mi van, ha nem is jut mindenkinek! Mindenképpen segíteni kell nekik. Az virágok egyszer már segítségére voltak, így most is őket kérte, kötözzenek illatos buborékokból csokrokat! S hogy a buborékok célhoz érjenek a keszegeket hívta segítségül!  Ahogy az illatos buborékok a víz aljára értek, a lárvák begyűjtötték őket, s a csöndes kora nyári estén hirtelen milliárdnyi lárva emelkedett a víz felszínére, s dobta le ruháját, hogy tündérszárnyaikkal tétován csapdosó kérészekként bújjanak elő.

Életük itt a folyó vize fölött már rövid, alig néhány órára elég. Dolguk csak annyi, hogy párjukra találva gondoskodjanak utódaikról, majd élettelenül hulljanak a Tisza vizére.

A folyó mintha tudna szándékukról, s halálukról, csöndben fogadta a kérészek alkotta virágmezőt.  A kereső kérészek szárnyának finom rezgése betöltötte a levegőt és a kis napsugár ámultan figyelte e rövid, de gyönyörű történetet. Egészen estig ott maradt, míg a folyó el nem csendesedett, majd élményeitől elfáradva tért meg apja birodalmába.

– Megtudtad-e a titkot, amiért oly soká távol maradtál? – kérdezte mosolyogva a Napkirály legkisebb leányát.

– Meg, édesapám! Varázslatos a természet, és nem kell, hogy szomorú legyek, hisz minden évben újra élhetem ezt a csodás élményt! Ugye jövőre is elengedsz?

A Nap bólintott, miközben gyengéden megsimogatta leánya fejét és aludni küldte végre, hogy most már a csillagok ragyoghassanak a folyó felett. Még emlékezett rá, milyen volt, amikor Ő csodálkozott rá a természet végtelen szépségére.

A mese Tóth Bence története alapján íródott és a Tiszai mesevirágok könyvben jelent meg 2017-ben.

Facebook
LinkedIn
Email

Ajánló

Mesék még:

Rózsa vitéz 🔉

Volt egy királynak három fia. Ellenség ütött az országra, elfoglalta. A király is elesett. A

Rozmarintszál 🔉

Volt egyszer egy király, akit a népei erősen szerettek, de sokat is búsultak miatta, mert

Legújabb bejegyzések

Eljön az ideje

Talán, sosem érted meg, mindegy, milyen mélyen rejted, titkolni előlem nem tudod, gondolatod, érzésed indítja

Először távol

Ha nem a kultúra határozta volna meg az életem, nemzetem ünnepei akkor is ritmust adnának

Peter Wohlleben

    Peter sorsa már öt évesen eldőlt. Nem a nagyváros poros utcái nevelték. Nem

A ragyogás

Az ilyentájt nyugodt víztükör felszínén ezüstvillanás jelezte, hogy Balin, kilőtt nyílként siklott végig alatta. Fontos

Virágoztatás

Vettem magamnak egy képességet. Hosszan rágódtam rajta, hogy megtehetem-e, és nehezen vettem rá magam, hogy

Kevés utazás színesíti az életem.Vannak országok ahova egyáltalán nem vágyok, ilyen pl. Amerika, és van,

Testvér(ek)

A zenekar első hegedűse játszotta a szólót. A magas fiatalember mutatós volt és közismert. Elkerülve

Allora

8 éves leszek amikor az elsőt haza hozom és apámé mellé teszem közvetlen a kapu

Betonrésnyi boldogság

  Két éve voltam hajlandó szembenézni azzal, miben élek. Álmomban olyan voltam, mint egy megkövült

A víz illata

Lehajtott fejjel nézem a víztükröt. Illata észrevétlen kúszik az orromba, és kioldja a lelkemre kötött

A remete

A tavaszi nap még elég alacsony szögben süt be ahhoz, hogy a fényesre kopott, fa

Láncok

Gróf Széchenyi István nagy álmát váltotta valóra. Az ihletet Angliában kapta, amikor meglátta a Hammersmith-et.

Példakép

Mint a kerti törpe állok és vacogva figyelem a kertet, a felhők félelmetesek, székek felborulva,

Rozsdabarna

Alkonyodott, amikor autóval az automata elé gördült. Az informáló levelek, az elmúlt napokban már több

Szolnoki ANZIX

Az egyik legkedvesebb koncerttípusom a Szolnoki Szimfonikusokkal az ANZIX. Pár évvel ezelőtt indult el egy