Egyszer volt, hol nem volt, volt valahol a Tisza-Zagyva torkolatnál egy vár. Ennek a várnak a királya nagyon szeretett halászni.
Történt egyszer, amikor a Zagyvára indult halat fogni, hogy egy aprócska teremtést vett észre a vízben. Közelebb ment, hogy jobban szemügyre vegye, s akkor fedezte fel, hogy egy tündért lát. Akarom mondani, annak is a csak a tükörképét a víz felszínén, mert a tündér egy nagy fűzfa ágán kuporgott, és onnan bámulta a vizet. A király besétált a fa alá és felköszönt a tündérnek, mire az úgy megijedt, hogy belepottyant a vízbe!
A király nagyot kacagott az esetlenül támolygó, prüszkölő, csuromvizes teremtés láttán. Levette palástját, bebugyolálta vele a tündért, majd karjába vette, és hazavitte a palotába. Össze is barátkoztak, és ettől kezdve együtt jártak halat fogni, s bizony sosem tértek haza üres kézzel. A király úgy érezte a tündér szerencsét hoz számára!
Egy nap azonban szomorú hír érkezett. Megindult a török, hogy a várat elfoglalja. A király aggódott a túlerő miatt, de a tündér megnyugtatta, egyet se féljen, amíg ő itt van, mert varázserejével megvédi a várat.
Így is lett! Nemsokára megérkezett a török, rettentő seregével, de akármilyen erős katonák jöttek is, a király várát nem tudták bevenni.
Ekkor a szultán összehívta vitézeit, hogy megtanácskozzák mitévők legyenek. Arra jutottak, hogy kémet küldenek a várba, hátha neki sikerül kideríteni a király titkát. A kém az éj leple alatt alagutat ásott a várfal alatt, s mikor bejutott, elbújt a pincébe, várt és hallgatózott. Nem is kellett sokat várnia! Hallotta, ahogy az emberek a tündért dicsérik, amiért megvédi őket varázserejével. A kém ezt sehogy sem értette, de elindult vissza az alagúton a szultánhoz, hogy jelentse, amit hallott.
Kiérve a vár körüli mocsaras részen haladt át éppen, amikor egyszer csak találkozott egy boszorkánnyal. Itt lakott a mocsárban, s ki nem állta a tündért. Így amikor a kém elmesélte mi járatban van, ahelyett, hogy békává változtatta volna, inkább a segítségére sietett.
Átadott neki egy mérgezett fűzfabotot, amit ha a tündérhez érintenek, rögtön kővé válik. Ő nem tehette, mert egy vidékről valók voltak, s a varázslat így nem fogott volna. A kutya török azonban éppen kapóra jött.
A kém visszaérve a táborba mindent elmesélt, így a szultán még azon éjjelen sorrendbe állította katonáit, s másnap megindult a töröksereg a vár felé. A kém pedig álruhában, visszament az alagúton, s megkereste a tündért. Éppen a várfal tövében kuporgott, mikor egy óvatlan pillanatban megérintette a mérgezett fűzfabottal. Szegény összekuporodva vált kővé, és többé moccanni sem tudott. A várat a törökök földig lerombolták, egy tornyot kivéve, azzal nem tudtak mit kezdeni.
Az emberek azt mondták, hogy a tündér varázsereje nem veszett el teljesen, egy kicsi megmaradt belőle, ez óvta meg a tornyot. Hogy igazuk volt-e, nem tudni, de az bizonyos, hogy a torony romja még mindig ott áll, közel a Tisza-Zagyva torkolathoz egy varázslatos kertben. Ma úgy hívják Szolnoki Művésztelepen. S bizony a kővé vált kuporgó tündér is ott ül azóta is. Ha nem hiszed, keresd csak meg nyugodtan! Ha megsimogatod, talán Neked is szerencsét hoz majd!
A mese Nagy Ervin Dénes története alapján íródott, és a Tiszai mesevirágok mesekönyvben jelent meg 2017-ben.
