Egyszer volt hol nem volt, hetedhét országon is túl, még az Óperenciás – tengeren is túl, ott ahol a kurta farkú malac túr, élt egy öreg király. Gyönyörű leányai voltak, egyik szebb, mint a másik, de a legkisebb olyan szép volt, hogy szebbet nemigen lehetett volna találni nála a földkerekségen. Még a Nap is, aki bizony látott már sok mindent a világban, elcsodálkozott, amikor a királylányt megpillantotta. Szépségének híre el is terjedt az egész birodalomban.
Az öreg király egyszer nagyon megbetegedett, fájt minden tagja. Étvágya is odalett. Híres szakácsai hiába tették elébe a jobbnál jobb fogásokat, egy falat nem sok, annyit se ment le a torkán. Jöttek is mindenfelől híres doktorok, gyógyítók, javasasszonyok, de nem tudtak segíteni. Egyszer aztán egy öreg bölcs csoszogott a király elé, ránézett, és azt mondta, hogy a királyon csak egyfajta gyógyvíz segíthet. Ha abból három kortyot iszik és megfürdik benne, elmúlnak a fájdalmai és az étvágya is rögvest visszatér. Ez a víz egy olyan városában van, ahol két folyó találkozik, de olyan mélyen, hogy olyat emberfia még sosem látott.
A király menten ki is hirdette, hogy annak adja legkisebb leánya kezét és fele királyságát, aki a híres gyógyvízből hoz neki.
Hiszen csak ki kellett hirdetnie, a királyleány kezéért jöttek királyfiak, grófok, bárók, válogatott vitézek, csak úgy nyüzsögtek az udvarban. Mind útra keltek, de egyikkőjüknek sem sikerült meglelni a gyógyvizet. Volt az udvarban egy szorgalmas kis kondásfiú, akinek nagyon tetszett a király legkisebb leánya.
Egy nap nagyot sóhajtott.
– Bárcsak a király megengedné, hogy én is szerencsét próbáljak!
Ahogy ezt kimondta, megszólalt mellette egy kis malacka:
– Hallod-e, te kondásfiú! Mindig jó voltál hozzám, most meghálálom. Menj a királyhoz, s jelentsd neki, hogy te elhozod a gyógyvizet. Majd indulj el hegyen, völgyön át és menj addig, amíg egy hatalmas erdőbe nem érsz. Ott megleld azt vasorrú banyát, aki segít neked, a gyógyvíz megtalálásában. A király már úgy szenvedett, hogy azt sem bánta, ha egy kondás lesz a veje, csak hozza el azt a vizet.
A kondásfiú ment mendegélt hegyen, völgyön át. Az egész országot már majdnem bejárta, mire egy sűrű erdő közepén egy kis házra bukkant. A házban rátalált a vasorrú banyára. Illendően köszöntötte.
– Adj Isten jó napot Öreganyám!
– Adj Isten neked is, édes fiam! Hol jársz erre, ahol a madár se jár?
– Anyókám, én a híres gyógyvizet keresem, ami a királyt meggyógyítaná? Meg tudná nekem mondani, hogy merre találom?
– Nem édes fiam, de ha hazajön az uram, a Nap, ő talán meg tudja mondani. Most azonban bújj el, mert ha elsőre meglát rettentő dühös lesz! A kondás fiú az ágy alá bújt, s hamarosan hazajött a Nap. Belépett a szobába, s mindjárt rákezdte:
– Te asszony, ki van itt, mi ez az emberszag?
– Ugyan, ugyan! Ne perelj! Csak egy szegény vándorlegény kedves uram!
Erre a fiú kimászott az ágy alól, s köszöntötte a Napot.
-Adjon Isten Kegyelmes Napuram! Bocsásson meg, hogy zavarom, de a gyógyvizet keresem, amely az alatt a város alatt van, ahol két folyó találkozik. Azt remélem tud nekem segíteni!
– Szerencséd, hogy szépen köszöntöttél! A gyógyvízről nem tudok semmit, de talán a Hold bátyám tud felőle valamit.
Elment hát a kondás fiú oda is. Ott is úgy járt, mint a Napnál. A Hold a Szélhez irányította. Oda is eljutott, szépen beköszöntött, és a Széltől is megkérdezte, nem tud-e valamit a vízről.
– Szerencséd, hogy úgy köszöntöttél, mint illik, másként halálfia lettél volna! A híres gyógyvizet Szolnokon találod meg, azonban olyan mélyen, hogy azt emberfia még sosem látta. Szolnokon a Tisza és a Zagyva találkozásánál menj le a Tisza partjára, és indulj a folyás irányába. Jobb oldalon egy gyönyörű rózsaparkot találsz, illatos rózsákkal, de eszedbe ne jusson leszakítani egyet is, mert a rózsapark azon nyomban hatalmas medencévé változik, és benne rekedsz. Ha végigmész a rózsakerten, eljutsz egy kicsi békás tóig. Ott fordulj a Tisza felé, ülj le egy gesztenyefa alá, s várj türelmesen. Az esti órákban elkezdődik egy különös és gyönyörű tánc, a tiszavirágok násztánca. A varázslatos tánc hatására andalítóan remegni kezd a levegő, s neked figyelned kell, el ne nyomjon az álom. Egy kérész kirepül majd a többi közül. Őt kell követned! Ahol az leszáll, ott találod meg a föld alatt a gyógyvizet. A kút ásása a te dolgod, én többet már nem tudok segíteni. -mondta szél
A kondás fiú megköszönte a segítséget és útnak indult. Ment, egész álló napon át, s egyszer csak hangokat hallott.
– Ne taposd el az alattvalóimat, te legény!
Lenézett az ösvényre, és meglátott egy csapat hangyát, amint egy sáros kerékjáratból próbálják a királynőjüket kivontatni.
A fiú fogott egy ágat, betette a járatba, így a sok kis szorgos állat már ki tudta segíteni a királynőjét s tovább haladhatott. A fiú is tovább indult.
A hangyakirálynő azonban utána kiáltott:
– Köszönöm, hogy segítettél rajtunk! Jótett helyébe jót várj!
A kondás fiú útja egy sor jegenyefa mellett haladt. Egyszer csak megpillantott a földön három hollófiókát, akik panaszosan, éhesen csipogtak. A legény óvatosan tarisznyájába tette őket, majd felmászott a fára, és visszatette a fiókákat a fészekbe. Az anyamadár, aki eddig kétségbeesve keringett körülöttük hálásan szólt utána:
– Köszönöm hogy megmentetted a fiókáimat! Jótett helyébe jót várj!
A legény tovább folytatta útját. Három nap, három éjjel megállás nélkül ment, míg végre megtalálta a Zagyvát. A folyó sekélyes részén látja ám, hogy három hal vergődik a sáros vízben. A kondás fiú megsajnálta, és visszadobta őket a folyóba. Kisvártatva kidugták a fejüket a vízből, és így kiáltottak:
– Köszönjük, hogy megmentetted az életünket, cserébe megmutatjuk neked az utat a Tisza és Zagyva találkozásához.
A legény követte a halakat és nemsokára meg is érkeztek a keresett helyre. Ekkor elindult a Tisza folyásának irányába. Hamarosan meglátta a gyönyörű rózsaparkot. Végigsétált rajta, éppúgy ahogy Szél mondta. Majd a kis tó után leült egy gesztenyefa alá, és várta a kérészek násztáncát. Estefelé finom zizegés törte meg a csendet. A tiszavirágok járták gyönyörű násztáncukat. A legényt már majdnem elnyomta a buzgóság, amikor az egyik kérész kiröppent a társai közül, gyönyörű táncra perdült, majd olyan gyorsan tovarepült, hogy eltűnt a szeme elől. Hiába kereste, nem látta sehol. Ekkor a kondásfiú szárnysuhogásra lett figyelmes. Megjelent a holló, akiknek a fiókáit megmentette.
– Hallod-e te kondás fiú? Itt az ideje, hogy megháláljam jóságodat! Kövess engem, s megmutatom, hová repült a kérész!
A legény követte a hollót, s nem messze meglelték a helyet. A kiskondás megköszönte a segítséget, és ásni kezdett, de alig hányt egy kevés földet, amikor a gödör szélénél megjelentek a hangyák, akiken útközben segített. A hangyaboly három nap három éj alatt érte el a vizet, amely kút formájában tört a felszínre.
Ekkor a legény megtöltötte méretes kulacsát a csodálatos gyógyvízzel, megköszönte a hangyák segítségét és elindult vissza a királyhoz s annak gyönyörű leányához.
Hét nap, hét éjjel gyalogolt. Mire visszaért a király már nagyon beteg volt, lefogyott, a végtagjai is nagyon fájtak. Meghúzta hát a kulacsot háromszor, a maradékba pedig a lábát áztatta. Hát lássatok csodát, egyszeriben meg is gyógyult, háromszor körbe szaladta a palotát, és úgy beebédelt, mint egy kisebb sereg.
A kondásfiú még aznap feleségül vette a legkisebb királylányt és hetedhét országra szóló lakodalmat csaptak. Hogy mi lett a gyógyvízzel? Az újdonsült király, feleségével együtt Szolnokra költözött. A Zagyva-Tisza torkolatnál húzatta fel a várát. A gyógyvíz forrását pedig kővel rakatta ki, és fürdőt építtetett mellé, hogy minden ember élvezhesse gyógyító hatását.
Itt a mese vége. Aki nem hiszi, járjon a végére!
A mesét Csajbók Kiara Dominika története alapján írtam és a Tiszai mesevirágok mesekönyvben jelent meg 2017-ben.
