Az ‘Ez mind műanyag’ Kft tárgyalójában már bent ült Polipropil Pál az igazgató, Poly Etelén a titkárnő és Lajos a termelési vezető, amikor Tereftatál kisasszony megérkezett. Pál majdnem fellökte az asztalt, ahogy felugrott, hogy lesegítse a hölgy nejlon ballonkabátját, ami alatt testhez simuló latex ruha feszült a minden mozdulattól hullámzó szilikonlabdákon.
– Engedjék meg, hogy bemutassam az új menedzserünket – feszített az igazgató. Mint tudjuk, a környezetvédelmi minisztérium hamarosan ellenőrző látogatást tesz nálunk. Addigra elő kell rukkolnunk egy energiahatékony termék gyártásával, amivel csökkentjük a környezeti műanyagterhelést. Tereftatál kisasszony menedzserként tevékenykedik majd nálunk, segíti a termelési folyamatok megvalósulását az ötlettől a kész termékig. Nos? Hozott nekünk valami jó ötletet kisasszony?
– Feltéétlenüüül – húzta el a szót az új menedzser – Ide egy új termék kell, ami nem műanyagból van.
– Mit nem mond – sziszegte a foga között alig hallhatóan a titkárnő, amit a két férfi meg sem hallott, úgy lekötötte őket a műszempillák rebegése.
– Kíváncsian hallgatjuk kisasszony – lelkesedett az igazgató bár mi műanyagfeldolgozó gyár vagyunk.
– Szóóvaaal. Biztosan olvasták a tanulmányt, miszerint: ”Mivel a legyártott műanyag legnagyobb része fosszilis tüzelőanyagból készül, használata hozzájárul a klímakrízishez is. Az ebből keletkező hulladék felszámolása jelentős mértékben felel az üvegházhatású gázok kibocsátásáért, a globális felmelegedésért. Amennyiben a műanyaggyártás mértéke nem csökken, 2050-re elérjük az évi 56 gigatonna CO2e kibocsátást.” Ugye ezt nem akarják? – hadarta egy szuszra.
A két férfi elbűvölten mozgatta a fejét először függőleges, majd az utolsó kérdés hatására vízszintes irányba. Tereftatál kisasszony épp erre a hatásra számított és gyorsan folytatta.
– Fából kellene valamit gyártanunk, mert az lebomlik, és könnyen hozzá lehet jutni.
– Fából? A műanyaggyárban? Miféle ötlet ez? – morgott Etelén – Mégis honnan akar fát venni, hisz már alig találni?
– A gyár udvarán láttam egy öreg fát. Nem kifogásokat kell keresni, hanem megoldást! Igazam van igazgatóúúr? – csücsörítette dúsított ajkait Pál felé.
– Igen kisasszony! Feltétlenül! És ha szabadna kérdeznem, mit gyártanánk abból az egy fából?
– Na! Arra én is kíváncsi vagyok, mert elég csenevész szegény! Mennyiséget meg produkálni kéne! Legfeljebb ha fogpiszkálót…– csapott nevetve az asztalra Lajos.
– Na! Ugye! Milyen remek ötlet! Fogpiszkálót! Arra mindig szükség van! A látogatáskor csülökpörköltet főzünk. A bizottságot a saját fa fogpiszkálónkkal kínáljuk! Zseniális!
– Az utolsó fát is vágjuk ki, amit még a megboldogult felesége ültetett a gyár alapításának alkalmából? Igazgató úr! Ez nem jó….
– Ugyan ne sápítozzon már! Nemzetgazdaságunk célja a fejlődés. Maga itt egy akadály! – replikázott visítva az új menedzser, ami után már senki nem mert elgondolkodni a titkárnő igazságán.
Ezután Etelént kényszerszabadságra küldték, így nem látta, amint a dolgozók a környezetvédelem jegyében baltával vágták ki a fát, legallyalták, felhasogatták, és egy kupacra hányták az udvaron.
– És most hogyan tovább? Hogy lesz ebből fogpiszkáló?
– Faragni kell! Valami olyan szerkezetre van szükség, ami elég éles és apró mozdulatokkal metszi a fát – okoskodott Lajos.
– Persze! Hol van itt olyan? Esetleg otthon, az egér foga! – röhögött az egyik munkás.
– Micsoda remek ötlet! – lelkendezett Tereftatál kisasszony – Mindenki hozzon egy egeret otthonról. A ketrecbe betartjuk az apró gallyakat, majd mikor körberágták, kihúzzuk. Ezáltal energiahatékony munkafolyamattal érjük el a végeredményt. Az eljárást példaként fel is terjesztheti igazgató úr a Környezetvédelmi minisztériumba.
Így történt, hogy másnap jutalom reményében közel 80 egér érkezett a műanyag üzembe, ahol a helyi alapanyagot felhasználva készültek ketrecek számukra. A munkások egy darabig dugdosták az ágakat, de aztán egyre többször mentek át -ahogy ők hívták- a „könyvtárba” a természetvédelem fontosságát megvitatni.
Tereftatál kisasszony pár nappal a miniszteri látogatás előtt köddé vált. Az igazgató kitüntetést kapott az innovatív fejlesztési törekvéséért, majd azonnali hatállyal nyugdíjba küldték. A gyár bezárt. A magukat ketrecükből kirágó egerek elképesztő szaporodási együtthatóval mindent elpusztítottak, elüldözve a lakosságot is. A környék ma, a mindenfelé fellelhető színes, apró méretű golyócskáiról híres. Senki nem érti hogyan kerültek ide. Az erre látogatók azonban Poly Etelén teázójában érdekes történeteket hallgathatnak, miközben számtalan macskájának egyikét simogatva erről mesél.
(A dőlt betűs rész a netről származik)
2022/ŐSZ/9 / VALÓSÁG+VALÓSÁG=ABSZURD