kinőttelek régi kabátom
oly sok éve hordalak, visellek
hozzám nőttél, mint kedves barátom
s megvallom mélyen megszerettelek
egykoron szerelmes ölelésed védett
meleged most is védelmet nyújt
de lásd, varrásaid sok helyen repednek
s rajtuk át a jég a szívembe szúrt
varrtalak százszor, tapasztva a rést
míg te vadul tépted a cérnát
reszketve éreztem lassan felemészt
a rossz szabódtól hozott mintád
már nem is beléd bújtam,
csak két karom tartott
s közben a hideg csontomig hatolt
biztattalak sokszor, hogy bírjad a harcot
mégis jöttek és gyűltek a foltok
hányszor becéztelek, míg te makacs voltál,
de nem cseréltelek le hűtelen soha,
megtartottam súlyom, nehogy kihízzalak
így szálltak a szép évek tova
amint másra néztél, azt gondoltad mindjárt
ki kéne próbálni a hordását milyen
rossznak bélyegeztél, fel nem vehettelek
hát viseltem összetört szívem
el mégsem hagytál, s menni sem engedtél,
hisz kabát s hordozója összetartozik
talán az igény, hogy más is viseljen
lassan már úgyis elkopik
kinőttelek mégis, mert a lelkem tánca
nem fér már bele, szűk lett a kabát
s ebben a foltos, merev keretben
régen nem érzi jól magát
elengedlek szép, és vad kabátom
nem varrok több foltot neked
maradj meg, ha lehet örök barátom
s maradjak szép emlék neked
Megjelent a Litera-Túra Magazinban 2021.03.19.
https://www.facebook.com/zsuzsi.mdanyi/posts/3754441111305222
https://www.facebook.com/literaturamuveszetimagazin/posts/3843307305760879
