Pára lepi a hajnali tájat,
s az első napsugarak csillogva csúszkálnak
a nyirkos leveleken.
Egészen addig,
míg a szél neki nem lendül.
Akkor aztán…
elindul az őrült őszi keringő.
Sárgult levelek kavarognak a levegőben,
mint milliónyi kecses balett-táncos,
és míg földet érnek
elmesélik egymásnak,
mit láttak a sétányon a fák alatt.
Aztán elhallgatnak örökre….
*
lemenőben a nap
izzó narancs korong
párás fűben macska
mozdulatlan kobold
fakult világ színei, mit
meglát még a szemem
őszkeserű mélységéből
húzza vissza szívem
*
Augusztus végén a hajnali lehelet
Vörösre festi a diófa levelet.
Ágain a termés csendben várakozik,
Titkon még a nyári napról álmodozik.
Az eső szemerkélve nógatja a szelet,
Így küld a természet ezer ősi jelet,
Közeleg az ősz, még éljetek a nappal!
Táncoljatok együtt minden pillanattal!
Mert a ragyogó fény, mi tested fürdeti,
A hang, szín és illat, mely lelked élteti,
Lassan csak belülről táplálhatja lényedet,
S ki, milyen emléket összegyűjtögetett,
Abból festi élénkre a színtelen telet.
*
November végi rózsa…
Faggyal dacoló
november végi rózsa
A nyár itt felejtett
lélekre lehelt csókja
Levél nélkül ága
árva, és meztelen
Fázok, ahogy halovány
bimbóit figyelem
Elmúlás jár fölötte
fel mégsem adja
Gyenge napsugár
már ködön át simogatja
Lehet, ki sem nyílik
nem is célja talán
Csak reményét szórja
hogy tavasz jön tél után
