Alkonyodott, amikor autóval az automata elé gördült. Az informáló levelek, az elmúlt napokban már több alkalommal jelezték az érkezést. Először csak azt, hogy átadták a futárnak, aztán, hogy hamarosan kézbesítik, végül, hogy meg is tették. Emellé értesítést küldött a viber és jött az sms is. Mint valami titkos üzenetet, úgy nézegette a kódot, aminek beütésével … Olvass tovább
’Jólenneha’ hallgatnál rám Jólenneha hallgatnál rám! Nem szoktunk mindent megbeszélni? Na, de ugye. Akkor hallgass rám és ne ezt a ruhát vedd fel. Úgy nézel ki benne, mint egy útszéli. Dehogy kurvázlak le. Mondtam én, hogy kurva? Nem mondtam. Ne érzékenykedj! Csupán annyit próbáltam jelezni, hogy ez nem lesz jó. Na, nézd! Nézd ezt a … Olvass tovább
A tű bekúszik a hurkon, s míg a kis kanyarintó mozdulattal magára csavarja és előre húzza a szálat, hozzákoccan a másik tűhöz. Az apró koccanások és az anyag nyikordulásai egyenletes ritmusban követik egymást. Kezeim soronként azonos táncot járnak. Kinyújtott mutató ujjam, mintha lassan integetne, tartja is, engedi is a többszörösen rátekert fonalat. Behajtott ujjaim alatt … Olvass tovább
A kertbe, ahová most magam megyek, egyikünk sem szeretett járni. Pedig rendezett. A fák, bokrok, az ültetett virágok széppé varázsolják a könyörtelen körforgást. A madarak úgy énekelnek, mintha minden rendben volna. Szeretted a rendezett kerteket. Különösen a szüleid konyhakertjét, aminek terméseiből többször is megpakoltad a kosarad és elhoztad nekem. A kert, ahová most magam megyek, … Olvass tovább
Weöres Sándor: Ars Poetica, mint útmutatás Weöres Sándor költői hitvallása számomra olyan, mint egy iránymutatás az élethez. Bölcselet, melyet a hétköznapok bármely pillanatához alapul hívhatok, mert azonos a saját értékrendemmel. Intelem, ami mulandóságunkat, s a reményt egyaránt mutatja. A reményt, ami azon vágyunkat szolgálja, hogy ne tűnjünk el nyomtalanul. Ki értelemmel bír, és más is … Olvass tovább
Távolról érkezik hozzám a lépések alatt reccsenő padló hangja. Azt álmodom, hogy apám jön, és megfogja a vállam. Aztán finoman megráz. Kinyitom a szemem. Csak a feketeséget látom, de hallom ahogy szól, Gyere, elviszlek magammal. Nem álmodom. Megfordulok és apán sziluettje ott áll az ágyam mellett. Semmit nem értek. Kómásan követem a konyhába, hogy a … Olvass tovább
Elválaszthatatlanok voltak. A szoba sarkában érezték magukat a legjobban. Ide nem tűzött be a nap, mégis jutott elég fény. Játékra készen várakoztak, sok szép közös élményt hordozva magukban. – Te! Ferikém! Emlékszel az elsöre? – Elsőre! Hosszú ő! Hogyne emlékeznék! Gyengéd volt és szenvedélyes! – Oh igen! És a virág utána! Fehér liliom! Sokáig csodáltam. … Olvass tovább
(PS, azaz Petőfi Sándor) Nyári napnak alkonyúlatánál, hősünk megállna a Tower Bridge hídjánál, ha éppen arra járna, de ő most kedves olvasó a Kárpátokkal ölelt alföldi táj, szép Tisza folyójának partján sétál, ami, mint tudjuk, Európában van, annak is a közepében, egyesek szerint két világ ütközőjeként. A történelmet tekintve lehet is benne valami, de most … Olvass tovább
Ismersz! Sose engedtem vóna el! Foggal-körömmel tudok küzdeni. Szedtem is a lábam, ahogy mindig, amikor hozom a becsülettel megszerzett zsákmányt. Már majdnem az erdő közepén jártam, amikor meghallottam a hangját! Te! Iszonyat hangja van, ahogy vonyíkol. Azt gondolnád, hogy ha már úrinépnek gondojja magát, van tartása, de ennek nem vót, csak kétségbeesésse. Hát, mondjuk meg … Olvass tovább
https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=pfbid02bX89oqZygRaJK4wFCnaE1q3diQYABquTUwhQXJLRBxDXWXfeCGXbwSkNgpXHzLp1l&id=100066508029027 Ha Hokksundban vagyok, gyakorta végigjárom a Skotselvveien úttól jobbra eső, két bánya között található erdőt, hogy letegyem a terheimet. Ilyenkor szinte megszűnök létezni a külvilág számára. Magam is az erdő része leszek. Míg odaérek, váltakozva halad az út, hol felfelé, hol lefelé, majd újra fel, és újra le. A távolban a hegyek napszaktól és … Olvass tovább
