A tű bekúszik a hurkon, s míg a kis kanyarintó mozdulattal magára csavarja és előre húzza a szálat, hozzákoccan a másik tűhöz. Az apró koccanások és az anyag nyikordulásai egyenletes ritmusban követik egymást. Kezeim soronként azonos táncot járnak. Kinyújtott mutató ujjam, mintha lassan integetne, tartja is, engedi is a többszörösen rátekert fonalat. Behajtott ujjaim alatt … Olvass tovább
A kertbe, ahová most magam megyek, egyikünk sem szeretett járni. Pedig rendezett. A fák, bokrok, az ültetett virágok széppé varázsolják a könyörtelen körforgást. A madarak úgy énekelnek, mintha minden rendben volna. Szeretted a rendezett kerteket. Különösen a szüleid konyhakertjét, aminek terméseiből többször is megpakoltad a kosarad és elhoztad nekem. A kert, ahová most magam megyek, … Olvass tovább
Távolról érkezik hozzám a lépések alatt reccsenő padló hangja. Azt álmodom, hogy apám jön, és megfogja a vállam. Aztán finoman megráz. Kinyitom a szemem. Csak a feketeséget látom, de hallom ahogy szól, Gyere, elviszlek magammal. Nem álmodom. Megfordulok és apán sziluettje ott áll az ágyam mellett. Semmit nem értek. Kómásan követem a konyhába, hogy a … Olvass tovább
Elválaszthatatlanok voltak. A szoba sarkában érezték magukat a legjobban. Ide nem tűzött be a nap, mégis jutott elég fény. Játékra készen várakoztak, sok szép közös élményt hordozva magukban. – Te! Ferikém! Emlékszel az elsöre? – Elsőre! Hosszú ő! Hogyne emlékeznék! Gyengéd volt és szenvedélyes! – Oh igen! És a virág utána! Fehér liliom! Sokáig csodáltam. … Olvass tovább
(PS, azaz Petőfi Sándor) Nyári napnak alkonyúlatánál, hősünk megállna a Tower Bridge hídjánál, ha éppen arra járna, de ő most kedves olvasó a Kárpátokkal ölelt alföldi táj, szép Tisza folyójának partján sétál, ami, mint tudjuk, Európában van, annak is a közepében, egyesek szerint két világ ütközőjeként. A történelmet tekintve lehet is benne valami, de most … Olvass tovább
Ismersz! Sose engedtem vóna el! Foggal-körömmel tudok küzdeni. Szedtem is a lábam, ahogy mindig, amikor hozom a becsülettel megszerzett zsákmányt. Már majdnem az erdő közepén jártam, amikor meghallottam a hangját! Te! Iszonyat hangja van, ahogy vonyíkol. Azt gondolnád, hogy ha már úrinépnek gondojja magát, van tartása, de ennek nem vót, csak kétségbeesésse. Hát, mondjuk meg … Olvass tovább
https://www.facebook.com/permalink.php?story_fbid=pfbid02bX89oqZygRaJK4wFCnaE1q3diQYABquTUwhQXJLRBxDXWXfeCGXbwSkNgpXHzLp1l&id=100066508029027 Ha Hokksundban vagyok, gyakorta végigjárom a Skotselvveien úttól jobbra eső, két bánya között található erdőt, hogy letegyem a terheimet. Ilyenkor szinte megszűnök létezni a külvilág számára. Magam is az erdő része leszek. Míg odaérek, váltakozva halad az út, hol felfelé, hol lefelé, majd újra fel, és újra le. A távolban a hegyek napszaktól és … Olvass tovább
Nagyapám ötvenkét évesen, hét gyermekkel hagyta özvegyen nagyanyámat közvetlenül a háború után. Anyám csak két éves volt, érzékeny lélekkel megáldva. Nem értette neki miért nincs apja és követelte volna az anyja babusgatását, de ehelyett vigyázhatott a húgára, hisz törékenyebb, kisebb volt, mint ő. „Okos nagylány vagy már!” – hallotta mindig a nagyobb testvérektől is, mert … Olvass tovább
A fiatal, sportos férfi íróasztalán, ahová leülök mellé, egy laptop és két nagyméretű félköríves monitor áll. A képernyőkímélőn szálló gépek fotói váltják egymást. Mellette a falon szakmai múltjából származó képek sorakoznak. Géptűz gyakorlaton szorítja a nagynyomású tömlőt, duplaszárnyút vontat, utasszállító hajtóművét vizsgálja, vagy társaival áll egy vadászgép előtt. Minden képen mosolyog. Kicsit zavarban van, amikor … Olvass tovább
