Talán, sosem érted meg, mindegy, milyen mélyen rejted, titkolni előlem nem tudod, gondolatod, érzésed indítja bennem a válaszreakciót, emeli pulzusom, rántja össze gyomrom körül az izmokat, vagy telíti a könnycsatornákat könnyedségednek én adok gravitációt. Talán, sosem érted meg, mert nem szólok semmit, csak készítem a termoszt, húzom az esőkabátot, és viszlek, mintha ki akarnánk szaladni … Olvass tovább
8 éves leszek amikor az elsőt haza hozom és apámé mellé teszem közvetlen a kapu után a földre együtt ülünk asztalhoz kockás az abrosz halszagú a szél és a kezünk hiába dörzsöltük tufával nem kopik le a szegénység rólunk szól a hullámok morojából a hívás el kell majd mennem allore mondja apám minden este amikor … Olvass tovább
Mint a kerti törpe állok és vacogva figyelem a kertet, a felhők félelmetesek, székek felborulva, poharak tányérok a földön, az asztalterítők ázott testekként lógnak az orgonabokron, a Pokemon csata is ilyen, mint egy vihar, csak az elektromos, a dolgok tönkremennek. Mama újra sír, anyának dagadtak a szemei és piros az orra, nem mozdulok, nézem őket, … Olvass tovább
Elmesélem neked milyen volt, mikor először láttam, ahogy szemed sarkán a szarkalábak bőröd barázdálták s a beszűrődő nap fénye hirtelen térdre rogyott bennük, mert elmosolyodtál, majd hogy fel tudjon állni, szívemből vett erőt. Talán ebbe remegett bele. Elmesélem neked, ahogy ajkad dús dombjait tekintetem zavart mohósága mosolyra késztette miközben mozivásznat szégyenítő filmkockák izzottak homlokom mögött, … Olvass tovább
KOMFORTZÓNÁN TÚL 5-10 perc alatt született művek, adott feladatra. Írótáborban lenni azért jó, mert azon kívül, hogy nagyon sokat tanulhatsz az előadóktól, a többiektől, a saját közegedben mozoghatsz. Ez felettébb inspiráló PETŐCZ ÍRÓAKADÉMIA „Mesterek köszöntése” Szabadversek a disszidálásról, Fenyvesi Ottó szellemében Fehérbe öltözök fehér a vászon feléd indulok fehér a gyászom kényszerűn futok itthonról haza … Olvass tovább
Karjaimba örökre belebújt ölelésed érzete – Ha nem vagyok veled is hordozlak. Füleim őrzik szuszogásod ritmusát, első nevetésed csengését – Elkísérsz bármerre járok. Szemem elmémbe írta ujjamba kapaszkodó kezecskéd, ívbe hajló nyújtózkodásod, univerzumot hordozó tekinteted látványát – Átszínezted a világomat. Enyhíteni igyekszem ismeretlennel megküzdő nehézségeidet – Érzékelésem végletekig finomult. Lelkem érzi … Olvass tovább
kinőttelek régi kabátom oly sok éve hordalak, visellek hozzám nőttél, mint kedves barátom s megvallom mélyen megszerettelek egykoron szerelmes ölelésed védett meleged most is védelmet nyújt de lásd, varrásaid sok helyen repednek s rajtuk át a jég a szívembe szúrt varrtalak százszor, tapasztva a rést míg te vadul tépted a cérnát reszketve éreztem lassan felemészt … Olvass tovább
Lassan 22 éve. Fel nem fogható. Nemsokára én is annyi leszek, mint Te akkor. Leginkább a megindultságodra emlékszem, amikor átöleltél, és elérzékenyültél, mert szerettél. „Szeretnélek még élve viszontlátni!” Ez volt az utolsó mondatod hozzám. Nem láttál, és én nem láttalak. Elmentél, és én belehaltam. Nem láthattál emelt fővel lépni, új életet kezdeni. Bár kivittem őt … Olvass tovább
Tudod! Van az az ajtó. Amit rácsuktam, hogy élni tudjak. Tudod! Jól be is zártam, meg festettem rá szép dolgokat, hogy szeretni tudjam zárt állapotát. Meg is simogatom gondolatban néha. Talán emlékszel, mi van mögötte?! No! Az, ami mögötte van, egészen jól viselkedik. Megszokta, hogy zárva van. Általában hagyja szépen eltelni a napokat. Csendesen eszembe … Olvass tovább
… Elindulni valaki felé
nem keresni miérteket
Sétálni a szavak között
s átlátni egy életet
Belépni egy más világba
teremtve vonzó képzetet
Kiugrani a valóságból
élvezve ragyogó fényeket …
