Danyi Zsuzsi

„ Él bennem a késztetés...”

Konkrét céllal mentem oda….

Az időm percre pontosan beosztottam, hogy minden beleférjen a napba. Iszonyat meleg volt. Áldottam az eszem, hogy időben leültem online jegyet venni. Így kiderült, hogy nem megy az a vonat, amivel az utat terveztem, a másikon pedig csak ennek köszönhetően volt helyem. Amelyik kimaradt (vagy megállt félúton), annak az utasai mind ezen a másikon álltak a Nyugatiig. 🙁

Pesten is gondjaim akadtak, mert nem tudtam, hogy a hármas Metro nem közlekedik, így a pótlóbusszal kb. kétszer olyan hosszú volt az út, de legalább ezt is ülve tettem meg, egy nyitott ablak jótékony huzatában élvezve a városnézést. Csak 3 embert kérdeztem meg, hogy merre kell menni 😀 és már ott is voltam a téren. A “KÖNYVtéren”.

Az egy négyzetméterre eső ember és betű száma magasabb volt bármelyik felkapott könyvtárénál. Simán el lehetett tévedni a kígyózó sátrak között. Én azonban tudatosan és konkrét céllal mentem oda. Három baráthoz, íróhoz, különleges és értékes emberhez. Nagyon különböznek, de mind a szívemben laknak.

Kettőkor Bodó Iván barátomnak örültem. A második könyvét már korábban megvettem és most felcipeltem Pestre, hogy dedikálja nekem. Az elsőből pedig elhoztam egyet, egy barátnőm férjének ajándékba. Iván, az örökké derűt kereső, halászati mérnökember most is az elengedhetetlen kalapjában mosolygott, és meg vagyok róla győződve, hogy szívesebben hullámzott volna a vitorlásán, mint itt a tömegben, mert ez a mesebeli mesélő csak a természetben van igazán otthon. Könyvei egyedi hangvételűek. Alig találni már ilyen varázslatot tudó polihisztort. (Volt szerencsém a főztjét is megkóstolni. 😉 )

Eztán elszaladtam megvenni Feri bátyám kötetét. Mire megtaláltam a sátrat, már az ájulás kerülgetett így beálltam egy hosszú sorba egy kis jeges limonádéért. Drága kincsként szorongattam, és komótosan, egyenként rágtam el jégdarabokat míg visszaigyekeztem Sopsits Árpádhoz. Rég láttam már. Semmit nem változott. Gyönyörű lett a verseskötete. Barátai már régen rágták a fülét, hogy adassa ki. A tehetséges, érzékeny rendező gondolatai versbe szedve is megrendítőek, szépek, szenvedélyesek. A kötet kincs lesz a polcomon.

Amíg Iván és Árpád tudta, hogy megyek, Feri bátyámnak (Baranyi Ferenc) meglepetés voltam. Annyira jól esik, ahogy megörül nekem, hogy legszívesebben minden nap meglepném. Persze nem ezért nem szóltam, hanem mert nem értem el 😀 . Őt nem könnyű. Mélységesen megtisztel a barátságával és a biztatásával. Az sem mellékes persze, hogy az egyik kedvenc költőm. Nem is ment addig az asztalához, amíg nem váltottunk pár szót, és nem dedikálta nekem a kötetét. Mielőtt elköszöntem, a lelkemre kötötte, hogy okvetlenül keressem. Úgy lesz! Ki nem hagynám. Nagyon szeretek vele beszélgetni. Hihetetlen tudása van, és azzal, hogy nem hajlandó sem mobilt, sem emailt, sem számítógépet használni, és vezetékes telefonon is csak 1 bizonyos órában lehet hívni, megőrzött valami tisztaságot, méltóságot, emberséget.

Mint egy gyerek, aki megkapta a rég vágyott ajándékát, úgy repültem hazafelé. Nem tévedtem el, a vonatot is elértem, és még várt rám egy csoda aznap este. A vonaton elmajszoltam a pesztós-mozarellás szendvicsem (hú de jó volt) és felhúztam a telefonom, nehogy a nagy olvasásban elfelejtsek leszállni a vonatról 😀 .

Facebook
LinkedIn
Email

Ajánló

Blogbejegyzések még:

Gyöngyház felhő

Norvégia földjére először 2022. augusztusában léptem, nem kirándulási céllal. Nem kényszerből, de nem is igazán

Fogalmazási verseny

Novemberben kaptam egy kedves üzenetet: “Szia, drága Zsuzsi! Szeretnénk meghívni a Szegő Gábor Általános Iskola

Nő a kirakatban

Ma, amikor a médiában, az újságok címlapján számtalan az üres, torz értékkel bíró „kiemelt egyén”,

NYOMtatásban megJELent

Mai elektronikus, “felhőkben” élő világunkban számomra sokat jelent a papírra nyomtatott gondolat. Mindig megtisztelő és

Együtt

Közhely, hogy nagy ajándék, ha a munkád, a hobbid, de így van. Teljessé tesz, amit

Junior Príma Díjas(om)

Van az a mérhetetlen büszkeség, ami nem öncélú, hanem valaki másról/ért szól. Az Ő fejlődéséről,

Elismerés-visszatekintés

Hiszek abban, amit csinálok.  Meggyőződésemnél talán csak az arra való törekvésem nagyobb, hogy a feladataimat,

Legújabb bejegyzések

Kevés utazás színesíti az életem.Vannak országok ahova egyáltalán nem vágyok, ilyen pl. Amerika, és van,

Allora

8 éves leszek amikor az elsőt haza hozom és apámé mellé teszem közvetlen a kapu

A víz illata

Lehajtott fejjel nézem a víztükröt. Illata észrevétlen kúszik az orromba, és kioldja a lelkemre kötött

A remete

A tavaszi nap még elég alacsony szögben süt be ahhoz, hogy a fényesre kopott, fa

Láncok

Gróf Széchenyi István nagy álmát váltotta valóra. Az ihletet Angliában kapta, amikor meglátta a Hammersmith-et.

Példakép

Mint a kerti törpe állok és vacogva figyelem a kertet, a felhők félelmetesek, székek felborulva,

Rozsdabarna

Alkonyodott, amikor autóval az automata elé gördült. Az informáló levelek, az elmúlt napokban már több

Szolnoki ANZIX

Az egyik legkedvesebb koncerttípusom a Szolnoki Szimfonikusokkal az ANZIX. Pár évvel ezelőtt indult el egy

Kötni és engedni

A tű bekúszik a hurkon, s míg a kis kanyarintó mozdulattal magára csavarja és előre

Repülj madár

A kertbe, ahová most magam megyek, egyikünk sem szeretett járni. Pedig rendezett. A fák, bokrok,

Szeme, mint barna tó

Távolról érkezik hozzám a lépések alatt reccsenő padló hangja. Azt álmodom, hogy apám jön, és

Haláltánc

Elválaszthatatlanok voltak. A szoba sarkában érezték magukat a legjobban. Ide nem tűzött be a nap,