Álmos, andalító karácsonyi JAZZ szólt. Sült a hús, főtt a leves. A beigli, a zserbó felszeletelve csodálkozott a tányéron. A kandallón narancsszeletek csónakáztak a vízen, megnyugtató illatot árasztva. Kint sütött a nap. A fák kopár ágai ragyogva hajladoztak a szélben. Béke volt, nyugalom. Az asszony saját gondolataival táncolt. Testben itt volt, de lélekben csak félig-meddig. … Olvass tovább
„Danyi Imola” – A fehér doboz A szürke öltönyös férfi kezébe vette a fehér dobozt. Maga elé emelte, megforgatta, és kérdőn a mellette álló munkásra nézett. – Ez a tízezredik, Kovács elvtárs! – húzta ki magát kék köpenyében a szalagvezető. – Akkor az igazgató elvtárs ebbe mondja el a köszöntő beszédét – jelentette ki … Olvass tovább
Ha hiszitek, ha nem, pontosan így történt. Rengeteg ember gyűlt össze akkor. Mind ott tolongtunk a templomtéren, hogy lássuk, ahogy a Nap az aranytallérjait a földre ejti. Benne volt a kalendáriumban ennek az ideje. Odamentem én is! Gondoltam gyarapítom kicsi az erszényemet. Ehelyett felejthetetlen találkozásban volt részem. Máig emlékszem arra a pillanatra, amikor hirtelen parázslani kezdett … Olvass tovább
Nagyon várták őt, s amikor megérkezett mindenki őszintén örült. Kék szemével, pampuskás pofijával, és hosszú hajával még a szülészorvost is elvarázsolta. Az asszony babusgatta, öltöztette, és mérhetetlenül büszke volt gyönyörű kislányára. Féltette is nagyon. Volt valami furcsa szorongás a lelkében, ami akkor született meg benne, amikor először a kezébe fogta. Nézte az apró, békés, védtelen … Olvass tovább
A férfi, aki minden nap végigment a körúton, sosem szólt senkihez. Szinte mindig lehajtott fejjel járt, hogy ne keljen más szemébe néznie. Nadrágja alját, ami egyre lejjebb ért, ahogy a férfi fogyott, már rongyosra súrolta a föld. Egykor elegáns ballonkabátjának gallérját rejtőzködésre használta. Fejébe húzott kopott kalapja alól, épp csak a föld azon részét látta, ahová lépett. Úgy tűnt, vakon is képes lett volna végigjárni az utat, és valószínűleg pontosan tudta, hány lépést kell megtennie házának kapujától a végcélig.
Ónos ajtó, réz karika… A férfi a karjánál fogva, szinte kivonszolta feleségét a ház elé. Másik kezének ujjai elfehéredtek a balta nyelének szorításában. Elszántsága rendíthetetlen volt. Talán nem is hallotta az asszony jajveszékelését. – Neeem! Neeem, hallgass rám! Kérlek! Neeem, ezt neeem, térj észhez! Az udvar végéig húzta maga mögött a nőt, majd a farakás … Olvass tovább
Hárman voltak. Mind mások. Lassan, észrevétlen vették meg a nő lelkét. A vörös Mindig is csodálta, tisztelte az élőlényeket, de leginkább a fákhoz és a madarakhoz vonzódott. Még egészen kicsi gyermek volt, amikor elvitték az állatkertbe. Nagyon sokáig nem tudta kiheverni azt a fájdalmat, amit ott érzett a bezárt állatok szemét látva. Nem volt háziállata, … Olvass tovább
Hárman voltak. Mind mások. Lassan, észrevétlen vették meg a nő lelkét. A fekete A nő már jó ideje nagyon beteg volt. Lelke égő fájdalom, teste ennek megfelelő állapotban. Felszívódás hiányában, komoly kínokat megélve lassan halt éhen. Számtalan orvosnál járt, de hiába ment bárhová, megoldást nem találtak a problémájára. Aztán az élet elé sodort egy segítőt. … Olvass tovább
Hárman voltak. Mind mások. Lassan, észrevétlen vették meg a nő lelkét. A barna szemű Az ismerős „Jó napot szomszédasszony!” kiáltás Őt is jelezte. Bársonyos-barna tekintetét, békés jelenlétét, s a türelmet, amivel várt, és figyelt. Mindig együtt sétáltak. A „szomszéd” útja rendszerint erre vezetett, és minden alkalommal megállt megcsodálni, ahogy a földből nagy precízséggel nő ki … Olvass tovább
