Játékos sorok női lélekből 2

ring a szoknya, lép a lány igézetével hívja a nyár lebben a kelme, toppan a láb rebben a keble, csókra vár hívja a párját csábítón illata siklik kábítón ring a szoknya, hívogat, billen a csípő, elragad pilled a nyár a kishajón lüktet a forró sóhajon vágyik a lélek, védtelen hívja a békés végtelen ring a … Olvass tovább

Ma…

Ma jó sok lekvárral ettem a kenyerem, hogy megidézzelek, és cukrot tettem a kávémba, hogy olyan legyen, mint akkor. Ma az érzékszerveim segítségével is vissza akartam kerülni abba a pillanatba, ami olyan megrendítően békés és boldog volt, hogy közben egy pillanatra sem jutott eszembe a valóság. Lecsordult a lekvár a vajaskenyérről. Az ujjammal kanalaztam a … Olvass tovább

Természetben – Víz

Reggelre eső mosta zöldben ragyogott a világ, Harsány, mégis végtelen lágysággal töltve be a létezést. Erőre, s színre kapott minden virág, Széltől hullámzó látvánnyal adva reményt, s tanítva az elengedést. * Virágzó lelkem másik fele a fény, mely az égből a földre, s onnan vissza rám ragyog, szárnyakat varrva terheimre, mit az élet éveken át … Olvass tovább

Természetben – Őszi keringő

Pára lepi a hajnali tájat, s az első napsugarak csillogva csúszkálnak a nyirkos leveleken. Egészen addig, míg a szél neki nem lendül. Akkor aztán… elindul az őrült őszi keringő. Sárgult levelek kavarognak a levegőben, mint milliónyi kecses balett-táncos, és míg földet érnek elmesélik egymásnak, mit láttak a sétányon a fák alatt. Aztán elhallgatnak örökre…. * … Olvass tovább

Törött hangulatban

Törött hangulatban   Lassanként nyílik a szárnyam Tollait nem fújja szél Apránként enged a vállam Elmúlik egyszer a tél Szobámnak ablaka zárva Lelkemnek röpte arasz Fájdalmak enyhültét várom Elhozza majd a tavasz Nincsen most alkotó kedvem Elfogyott már mosolyom Ablakból ködfelhőt nézek Fák sóhaját hallgatom

Régi fotón apró gyermek – gyógyító dal

  Régi fotón apró gyermek, én vagyok. Szívem szorul, őróla most mit tudok? Kicsi leány, törékeny és védtelen, Sorsát írta őstől átvett érzelem.   Bíztál bennem, eltemettem lényedet, Lelked mégis megőrizte fényedet. Csöndben vártál, halkan szóltál: Itt vagyok! Nem a küszöb, megvetettség otthonod!   Bocsásd meg, hogy oly sokáig aludtam, S jelenemmé hagytam válni a … Olvass tovább