Danyi Zsuzsi

„ Él bennem a késztetés...”

A FAL – az első projekt

2019-ben ünnepeltük a Berlini fal lebontásának 30. évfordulóját. Hofban, ahol a keresztanya klubunk van, országos ünnepségsorozatot szerveztek ennek tiszteletére. A díszvendég pedig a CORVINUS Club volt. Ezen az eseményen szerettük volna egyedi módon képviselni a klubunkat, a hazánkat és ezt a történelmi eseményt.

2019 januárjában az ötletem alapján rászoruló, képzőművészetet tanuló fiatalokat kértünk fel arra, hogy különböző művészeti eszközök segítségével jelenítsék meg alkotásaikban a 30 évvel ezelőtti időszakot.

Ötletgazdaként végigvezettem a projektet, de számtalan teendőben csatlakoztak hozzám klubtársaim, majd a hofi keresztanya klub is, közösen dolgozva a több mint egy év alatt.

Páncsics Edinával és a fiatalokkal már korábban, a Tv-s munkám kapcsán ismerkedtem meg. A kialakult bizalom megalapozta, hogy a szolnoki Magiszter Művészeti Iskola 16-19 éves tanulói nagy örömmel vállalták az alkotva adni felkérést. Felkértem Sopsits Árpád Balázs Béla filmrendezőt, hogy a filmek segítségével készítse fel, hangolja rá ezen időszak sajátságaira a fiatalokat, akik emellett Páncsics Edina tanárnő és Györe Zoltán tanár úr változatos pedagógiai munkájának köszönhetően készültek fel a művészi munkára. Csodálatos alkotások születtek, amiket először Szolnokon, a TISZApART Moziban, majd Budapesten a Hegyvidék Kulturális Szalonban is láthattak az érdeklődők. A magyarországi kiállításokra sikerült elhívnom többek között Jankovics Marcell, Kossuth- és Balázs Béla díjas grafikus, író, rajzfilmtervezőt, illetve a budapesti Német Nagykövetség Tanácsosát is aki mély elismeréssel méltatták a gyerekek alkotásait.

A képeken, installációkon a fiatalok érzelmei, gondolatai köszöntek vissza, megmutatva, hogyan látja a mai generáció ezt a jelentős történelmi időszakot. Nagy eredmény volt, hogy ez a magába forduló tinédzser korosztály megnyílt, és megszólította kortársait is, akik végig kísérték az alkotás folyamatát, és drámajátékkal, táncprodukcióval fejezték ki azon érzelmeiket, amelyeket barátaik, osztálytársaik kiváltottak belőlük, megindítóbbá téve ezzel a kiállításokat.

Az alkotások 2019. nyarán a régi kelet-német határ közelében található Hof városába kerültek, ahol nagy sajtó nyilvánossággal övezve, szintén kiállítást rendeztek belőlük. Végül 2019. október 5-én, a Fal lebontásának 30. évfordulóra rendezett német ünnepségsorozat díszvacsoráján, egy nagy sikerű árverésen kalapács alá kerültek, így  a képek sok esetben olyan német családokhoz kerültek, akiknek valamely tagjuk maga is részese volt egykor ennek a megrázó történelmi eseménynek. A bevétel a SI Budapest CORVINUS Club segítségével 2019. végén került vissza azokhoz a tehetséges, de szakmai fejlődésükben anyagilag korlátozott fiatalokhoz, akik művészi pályán tervezték továbbtanulást.

https://www.szoljon.hu/helyi-kozelet/2020/09/europai-fodijat-nyert-projektet-segitettek-szolnoki-diakok

Az árverés összegéből a fiatalok a művészeti munkát segítő eszközöket kaptak és egy nagy álmuk valósult meg. (A covid miatt sajnos csak 2021 nyarán) Szabadban festhettek egy művészeti táborban, teljes ellátással, beleértve a technikai eszközöket is. Az alkotásokból ismét kiállítást nyílt, FALTÖREDÉKEK címmel, Szolnokon a SZIFON Ifjúsági Közösségi Térben 2021.októberében.

https://www.youtube.com/watch?v=sQKvd1JcwF8

A jótékonysággal átszőtt, több generációt magába foglaló, történelmi háttérrel bíró, emberi és művészi értéket egyessítő projekt összekötötte Németországot Magyarországgal. Számtalan embernek adott örömet, hívta fel a figyelmet a fiatalokban rejlő értékekre, valamint a történelem, a nemzetek közötti jó kapcsolat, a művészet és a jótékonyság jelentőségére, az összefogás erejére.

 

A projektet az európai föderáció, több ezer projekt közül a Best Practice Award Biennium díjával ismerte el.

 

A gyerekek és az őket segítő tanárok kezét pedig nem engedtük el, azóta sem. Egy nagyon tehetséges, erősen rászoruló diáklány bekerült a Mentor Programunkba, mert csak és így van lehetősége továbbtanulni. 2022 őszén az Ő és egykori „alkotótársai” festményeiből egy pesti galériában látható majd kiállítás.

o

Facebook
LinkedIn
Email

Ajánló

Soroptimist projektek:

Bordó krizatném – kisfilm

  Szerettem volna a rendezvénysorozat legfontosabb pillanatait, hangulatát, jelentőségét az összefogás, a közös munka erejét

Hamarosan indul …

2021. 10. 30. A Budapest CORVINUS Club kapcsolódik a nemzetközi„Orange the World” felhíváshoz. A mi

Legújabb bejegyzések

Eljön az ideje

Talán, sosem érted meg, mindegy, milyen mélyen rejted, titkolni előlem nem tudod, gondolatod, érzésed indítja

Először távol

Ha nem a kultúra határozta volna meg az életem, nemzetem ünnepei akkor is ritmust adnának

Peter Wohlleben

    Peter sorsa már öt évesen eldőlt. Nem a nagyváros poros utcái nevelték. Nem

A ragyogás

Az ilyentájt nyugodt víztükör felszínén ezüstvillanás jelezte, hogy Balin, kilőtt nyílként siklott végig alatta. Fontos

Virágoztatás

Vettem magamnak egy képességet. Hosszan rágódtam rajta, hogy megtehetem-e, és nehezen vettem rá magam, hogy

Kevés utazás színesíti az életem.Vannak országok ahova egyáltalán nem vágyok, ilyen pl. Amerika, és van,

Testvér(ek)

A zenekar első hegedűse játszotta a szólót. A magas fiatalember mutatós volt és közismert. Elkerülve

Allora

8 éves leszek amikor az elsőt haza hozom és apámé mellé teszem közvetlen a kapu

Betonrésnyi boldogság

  Két éve voltam hajlandó szembenézni azzal, miben élek. Álmomban olyan voltam, mint egy megkövült

A víz illata

Lehajtott fejjel nézem a víztükröt. Illata észrevétlen kúszik az orromba, és kioldja a lelkemre kötött

A remete

A tavaszi nap még elég alacsony szögben süt be ahhoz, hogy a fényesre kopott, fa

Láncok

Gróf Széchenyi István nagy álmát váltotta valóra. Az ihletet Angliában kapta, amikor meglátta a Hammersmith-et.

Példakép

Mint a kerti törpe állok és vacogva figyelem a kertet, a felhők félelmetesek, székek felborulva,

Rozsdabarna

Alkonyodott, amikor autóval az automata elé gördült. Az informáló levelek, az elmúlt napokban már több

Szolnoki ANZIX

Az egyik legkedvesebb koncerttípusom a Szolnoki Szimfonikusokkal az ANZIX. Pár évvel ezelőtt indult el egy