Danyi Zsuzsi

„ Él bennem a késztetés...”

Rólam mondták

"Zsuzsi napjaink azon kevesei közé tartozik, aki a hagyományokat a népi és a teremtett kultúrát, a gyermeki tisztaságot, a becsületet, a tisztességet, és mindent, ami érdekmentes érték, tiszta szívvel, őszintén érez magáénak. Belülről fakadó elhivatottsága a szép és jó iránt, mások iránti tisztelete, szeretete, segítése példaértékű mindannyiunk számára."
Dr. Bischof Zsolt
Béres Zrt.
„Amióta Zsuzsit ismerem, valódi értelmet nyert a kifejezés: "földre szállt angyal". Teljes lényét, minden cselekedetét átjárja a jóság, az önzetlen adni akarás, a kedvesség és a határtalan szeretet. Szárnya nincs, de talán jobb is, mert még elrepülne földi világunkból, pedig itt van rá szükségünk... de nagyon.”
Merényi Krisztina
japán tolmács, újságíró, idegenvezető
" Ha szépen éled az életed, példát adhatsz vele a környezetednek. Zsuzsi csinos, okos, és ezeket a fegyvereit jó ügyek érdekében veti be. Velem, mint televíziós műsorvezető készített riportot úgy öt évvel ezelőtt. Azóta hallottam már a szimfonikus zenekar háziasszonyaként, mesemondóként, egy katonai helikopter mellett sétálva-énekelve, vagy képzőművészeti tárlatot vezetve. Minden helyzetben felkészült és a személyiségen keresztül, a képviselt ügy is szerethetővé válik. Örülök, hogy a barátai közé tartozom. "
Kármán Sándor
1950-2021
Drum múzeum tulajdonosa, dekoratőr
" Danyi Zsuzsi írása egy igazi mesemondónak a története. Jó olvasni. Én felolvastam hangosan magamnak, így aztán még inkább életre kelt a történet! Azt kérdezed, kedves ismerősöm, aki ezt a bejegyzést olvasod: Mit jelent az, hogy igazi ? A válaszom: természetes, nem hivalkodó, de szellemi tartalmakkal, jó szándékkal : HATNI TUDÓ! Ilyen Danyi Zsuzsi és ilyenek az írásai. Örülök, hogy ismerhetem."
Kiss György Ádám
Kiképző pszichodráma vezető, szupervizor, coach, művészeti vezető
„A kapcsolatunk úgy indult, hogy az egyik mese szövegének egy bizonyos mondatát nem volt hajlandó elmondani..! Azt rám nézve sértőnek találta. Próbáltam udvariasan meggyőzni, hogy engem ez nem zavar, hiába. Átírt egy olyan szöveget, amit már vagy százötvenszer sikeresen előadtunk! Ekkor kedveltem meg először. A sors úgy hozta, hogy a Szolnoki Szimfonikus Zenekar felkérésére több mesét is bemutathattunk együtt. Azt, hogy a hátán cipelte az előadásokat, hogy a gyereksereg szeméből tükröződő örömöt nekem is volt szerencsém megtapasztalni, nagyon köszönöm. Hihetetlen pedagógiai érzékkel segíti a gyerekeket abban, hogy felismerjék a hangszereket, zenei stílusokat, karaktereket, hangulatokat, mindent, amit zenének gondolunk. Hozzáteszem, nagyon kevesen vannak, akik ezt ennyire odaadó, profi módon művelik. Zsuzsi nevel, Zsuzsi segít, törődik, áldoz, lemond. Ismerjük. Most éppen novellákat, verseket ír. Tanulságosak. Mondhatnánk, danyizsuzsisak. Készülünk egy új, közös munkára is. Nem izgulok... a szöveget Ő írja. Mindannyiunk egészségére!”
Balogh Sándor
zeneszerző, karmester
"Mese, zene a gyerekeknek, felnőtteknek, ez csak egy Angyal küldetése lehet! A halhatatlanság valahol itt kezdődik."
Szlankó Zoltán
hegymászó
„Nem hiszem, hogy sok olyan dolog van a világon, amiről te meg én ne beszéltünk volna már. Ezek közül a kibeszéletlen kevesek közül azt szeretném elmondani neked és mindenkinek, ami, most talán fontosabb, mint máskor. Pontosan emlékszem rá, mikor, miért találkoztunk először. Azt azóta se mondtam el, hiszen én se tudtam, hogy személyesen ugyan nem, de akkor már ismertelek téged – ha nem is a szokásos értelemben. A (munka)helynek, amivel közben én is összenőttem, volt két oszlopa, a Szabó testvérek. Tőlük hallottam rólatok. Ők meséltek arról, hogy van a múzeum közelében (mert persze ez az a számomra szent hely), ahhoz hol közelebb-hol távolabb tőle, egy család, sok testvér, akikre egy országépítést is rá lehetne bízni. Amihez hozzáfognak, abból valami jó lesz. A Danyik. Ha országot nem is, sok minden mást építettek. Közülük hárman kerültek igazán a múzeum közelébe. Én is találkoztam mindhármójukkal, de együtt csak Tóni bácsival dolgoztam. Hamar megtapasztaltam, hogy nincs olyan probléma, aminek a megoldásához ne tudná a kulcsot. Később a „két oszlop” tudományos munkáit is olvastam a családról – merthogy erről írni kellett. Mit tudtak, mitől voltak olyan érdekesek? – kérdezhetnénk. Bizonyára szebben is lehetne mondani: semmi különöset, „csak” amellett, hogy mindenbe beletanultak, ami az életükhöz kellett, jóakarattal, állandó jóindulattal és megoldáskereső szándékkal álltak mindenhez és segítő, derűs lélekkel mindenkihez. A nehézségek ellenére, amelyek őket sem kerülték el, sütött rájuk a nap – és azoknak is jutott, akik a körükbe tartoztak. Amit az életedből látok, abban ugyanezt látom. Amihez hozzáfogsz, vagy akár csak érinted, abból valami jó lesz. Süt rád a nap – és azokra is, akik körülötted vannak. Ez az erő van benned is, mert te ők is vagy.”
Dr. Gecse Annabella
néprajzkutató
Hogy ki vagy Te Zsuzsikám???? Egy földreszállt angyal, aki bár itt van a Földön (Hál’Istennek), nem e mai világra teremtetett. Jó értelemben véve. Hanem egy sokkal szebbre, békésebbre. Ismerlek már lánykorunk óta és valami megfoghatatlan mégis nagyon erős kötelék van közöttünk. Mondják, az éneklés az egyik legerősebb kifejezési formája az érzelmeknek. A zene, a művészetek szeretete, a szép iránti fogékonyság, az, hogy mindenben és mindenkiben a jót és tisztát látod meg és ezzel mindenkit, aki veled kapcsolatba kerül, a "jó" felé terelsz, egy olyan tulajdonság, ami nem sokaknak adatik meg. Mikor megszólalsz, a lelked hangján teszed azt, legyen az a TV-ben egy interjú közben vagy mikor mesélsz a gyerekeknek. Erőt adsz, hitet és teszed mindezt úgy, olyan meggyőződéssel és természetességgel, hogy az ember azt érzi, tudja, egy kincs vagy. Nekem is és még sokunknak, akik ismerünk és szeretünk. Itt van most a te időd, hogy megmutasd igazán, milyen mélységeket és szépségeket rejt a lelked. Megtiszteltetés számomra, és köszönöm, hogy a barátnőd lehetek, hogy együtt sírhatok és nevethetek veled!!!! Alig várom, hogy olvassam a verseidet és írásaidat!
Lőrincz Judit
operaénekes
"2019 óta ismerem Danyi Zsuzsit. Az ember általában nehezen mondja ki valakiről, hogy ismeri. Zsuzsi esetében ez könnyűszerrel megfogalmazható, mert aki találkozott Vele, tudja, mire számíthat. Tudja: nincs más, csak őszinte szeretet és valódi megbecsülés. Hiteles Ember, akinek legfőbb célja, hogy jót közvetítsen, hogy adjon. Kiállást a jó ügy mellett, irodalmi-, művészeti értéket, jó szót, vagy akár csak egy mosolyt. Épp, amire abban a pillanatban szükség van. Akkor is, amikor nehéz. Akkor leginkább. Lételeme a jótétemény. Meggyőződésem, hogy Ő már földi életében mennyei állampolgár. Nagy tisztesség a számomra, hogy a Barátom!"
Hajnal Éva
költő, lektor, tehetségmentor, főszerkesztő/Litera-Túra