Danyi Zsuzsi

„ Él bennem a késztetés...”

Bemutatkozás

Hiszem, hogy jónak lenni érdemes, és fejlődni elengedhetetlen.

Talán ezért is szeretem annyira a (nép)meséket és vallom, élem azok igazságát. Érzékenységem más szemmel láttatja a világot, és képessé tesz a természet, a gyermeki lét, a művészetek, azon belül is a zene csodáinak mélyebb érzékelésére. Hálás vagyok érte, és igyekszem ezeket a csodákat alázattal, őszinte szeretettel és hitelesen közvetíteni, átadni, legyen szó koncertvezetéséről, mesemondásról, vagy egy novella megírásáról.

Igyekszem tiszta kút lenni azok számára, akiknek adhatok forrásaimból.  

Én és a mese, zene világa

Így kezdődött,

Olyan anya ölébe születtem, aki dalolt, verselt és mesélt, miközben gondoskodott. Aki az összes érzékszervével, a lelkével, de még azon is túl, valami mesébe illő hetedik érzékkel érezte a gyermek minden rezdülését. Ő is ilyen anya ölébe született, és talán az ő anyja is… Nem is kellett hát tanulnom, mert a készség oly természetes volt számomra is, mint a levegő vétel, de mesemondó énem igazán először 1995-ben mutatkozott meg. Ekkor hozta úgy az élet, hogy egy ideig az Aktív rádióban meséltem.

és így folytatódott.

15 évig a Szolnok Televízió munkatársaként kulturális szerkesztő-műsorvezetőként több magazint szerkesztettem vezettem.

Életre hívtam a Mesepercek című műsort. A felvételek a gyermekkönyvtárban történtek. A körém ült óvodásoknak a népmesék mellett igyekeztem gyerekek meséit is közvetíteni, hogy írásra és olvasásra biztassam azt, aki hallgatja őket.

Több jótékonysági műsor szervezésében és vezetésében, valamint a Megavers irodalmi vetélkedő levezetésében is szerepet vállaltam.

Mindenkor törekedtem a hiteles, értékközpontú tájékoztatásra, az ember által alkotott, fogható és a lelki értékek megmutatására.  A kultúra minden ágáról készítettem anyagot. /színház, filmművészet, balett, kortárstánc, társastánc, néptánc, népzene, komolyzene, irodalom, katonai hagyományok, képzőművészet minden ága, kihalófélben lévő kismesterségek sorozat, múzeumi értékek, tárlatok dokumentációja, gyülekezetek élete, az élő hit ereje, kiemelkedő művészek, alkotók, közösségek bemutatása stb… / A kezeim alatt több szolnoki vonatkozású kisfilm is készült, amely a város életének történelmi jelentőségű eseményét, vagy részét mutatja be, dokumentálva azt, pl: Sándor István szalézi szerzetes boldoggá avatása, Országos Festészetnapi sorozat a Művészteleppel, vagy a Tabán kisfilm.

A Szolnoki Szimfonikus Zenekar munkáját több mint 16 éve segítve, kiegészítve, évente több ezer felnőttnek és több ezer gyermeknek beszélek a zenéről, vagy közreműködök a darabban mesélve, játszva, énekelve, közelebb hozva a fiatalokat a hangszerek világához, a komolyzenéhez.

A Zenekari munka részeként együttműködve a Mozdulat Táncműhellyel az éves balettvizsgákat is örömmel vezettem, meséltem végig.

Jótékony módon több alkalommal közreműködtem a Légierő Zenekar Szolnok koncertjein. 2019-től 2 éven át pedig már mint honvédelmi alkalmazott dolgoztam velük.

A MESESZÁLAK együttest Nagy Katalin Matild grafikusművésszel és Hodos Szilvia népzenésszel alapítottuk 2016-ban. Jelenlegi felállásban Lakai Zoltán zenész, tanár és Nagy Dénes festőművész egy bőgő kíséretében erősítik a csapatot. Előadásainkban a mesét zenei, énekes betétekkel és animációval, vagy bábjátékkal színesítjük.

 

Művek, alkotások

*2017-ben másfél éves munkafolyamat nyomán született meg a Tiszai mesevirágok című mesekönyv, miután a Verseghy Ferenc Gyermekkönyvtárból  felkérést kaptam egy kicsiknek szóló meseíró pályázat zsűrizésére. Az alkotásokban az a különleges világlátás fogott meg, amely leginkább csak a gyermekekre jellemző. 25 történetet választottam ki közülük és jól olvasható, mondható teljes mesékké írtam át őket, majd megszerveztem a mesekönyvben való megjelenésüket. Felkérésemre a történeteket a Szolnoki Művésztelep művészei jótékony módon illusztrálták, a Verseghy Ferenc Gyermekkönyvtár dolgozói a kapcsolattartási és adminisztrációs feladatokat végezték, az Aktív Rádió és Hám Tibor segítségével pedig elkészítettem hozzá egy meselemezt is, majd a nyomtatáshoz az önkormányzathoz fordultunk segítségért. A Tiszai mesevirágok elnyerte az Országos Városmarketing Gyémánt díját, mert általa olyan egyedülálló mesekönyv született, amely a megye természeti, kézműves, építészeti értékeit mutatja be. Emellett mesélésre, írásra, olvasásra buzdítja a fiatalokat, és mivel a mesék „le-kirándulhatóak”, összehozza a családokat.

*Az Angyalszárny mese, Márki Sándor Szabolcs százados, komponista felkérésére íródott történet, amit 2018-ban a Bartók Béla Kamarakórussal, majd 2019-ben hangszerelt változatban a Légierő Zenekar Szolnok előadását kiegészítve mesélhettem el Szolnok Adventi hangversenyein.

Fotók Illyés Csaba

*A Csellóhercegnő, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar ifjúsági koncertjein a város több iskolájában és óvodájában hangzott el, a zenekar játékát kiegészítve. A mesét az általános iskolai zenehallgatási anyag inspirálta.

Fotók: Csabai István

*A Tiszai mesevirágok mesekönyvből az egyik legsikeresebb kortárs zeneszerző Balogh Sándor, 3 mesére írt szimfonikus darabot. Az egyéves közös munkánk eredményét 2022-ben élvezhette először a közösség, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar ifjúsági sorozatának műsoraként, Mesék a Tiszapartról címmel. Ezzel az előadással egy teljesen egyedi, lokálpatrióta program született, amely mind zenéjét, mind tartalmát tekintve városunkat, megyénket, fiataljainkat, zenei kultúránkat tükrözi vissza, s teljes egészében a miénk!

Fotók:Hangyási Attila

*Ezen felül 2020 eleje óta rendszeresen publikálok, verset, prózát, novellát.

 

Ez is része (volt) az életemnek:

Népzene

2004 év végétől a Szolnoki Népdalkör vezetésével bíztak meg. Az akkor 35 éves együttes jórészt idős emberekből állt. Kicsit mind a nagymamám és nagyapám lettek. Hamarosan közép és a fiatalabb korosztállyal is bővült a tagság. Az egyik legnagyobb siker Kacsó Hanga Borbála útnak indítása, aki a szárnyaim alatt kezdte pályafutását.

A közösségépítés komoly feladatát az igények szerint úgy terjesztettem ki, hogy felvettem a kapcsolatot a városban és annak környékén működő különböző népzenei, néptáncos csoportokkal. Ezek a sikeres együttlétek inspiráltak arra, hogy egy nagyszabású rendezvényt hívjak életre, ahol nem csak ezt a pár, de az összes ezen érték mentén dolgozó csoportot is összehozhatom egy este, egy színpadra. Így indult az Itt-Honi Népzenei és Néptánctalálkozó. Pár év elteltével a Tisza Táncegyüttessel összefogva tettük teljessé ezt a rendezvényt, ami azóta az Aba-Novák Agóra Kulturális Központ támogatásának köszönhetően hagyománnyá, a város fontos eseményévé vált. /Az országban egyedülálló módon fogja egybe egy város és vonzáskörzete összes népzenei és néptánccsoportját./

A felvételt Hajdú Csaba készítette

Díjaink a 10 év alatt: két Aranypáva díj, egy Aranypáva Nagydíj, Kárpát medencei nívódíj és egy ízben az országos Népzenei stafétát is őrizhettük.

A népdalkör 40. évfordulójára elkészült a „Jól megölelj engemet…” című dupla lemez is, amelynek teljes szervezési és finanszírozási feladatait egyedül vittem. Erre a lemezre meghívtam az akkor Szolnokon működő összes népzenei csoportot, így reprezentálva és archiválva az akkori Szolnok kulturális életének ezen szeletét.

 

Egyéb

A SZOLDANCE TSE-vel évek óta tartó jó munkakapcsolatom van, igyekszem segíteni a munkájukat, felhívni a város figyelmét a tehetséges fiatalokra. Nagy élmény és öröm számomra, hogy több éve vezethetem az általuk szervezett Nemzetközi Társastánc Gálát.

*Különös örömmel vezetek könyvbemutatót.

*Izgalmas élmény volt a TISZApART moziban közönségtalálkozót vezetni.

*A Jász-Nagykun Megyei fotóklub, amatőr festő és kézműves kiállításának megnyitóját vállaltam már el több alkalommal, vagy segédkeztem a kiállítás megszervezésében, létrehozásában.

*A munkáim, előadásaim hatására számtalan iskolába hívtak meseíró, mese és versmondó versenyekre, vagy az Ádámok és Évák színházi rendezvényre zsűrizni.

*Évekig dolgoztam a Szolnoki Bartók Béla Kamarakórussal, számtalan ifjúsági sorozatban, sikeres zenei pályázatban együttműködve.

*Volt egy időszak, amikor a Jász-Nagykun Szolnok Megyei Nyugdíjasok Kulturális és Érdekvédelmi Egyesületében a megyében, de leginkább Szolnokon működő nyugdíjas csoportok kulturális és egyéb programjait segítettem. (pl.versmondó verseny, sportesemény, kirándulások stb… )

*5 évig dolgoztam pénzügyi vonalon, a bankszektorban. (lakossági-, vállalati számlavezetés, hitelügyintézés, pénztárosi, értéktárosi feladatokat láttam el)